Énvezettem?

A 2012-es kormányhatározat óta a családi pótlék utalása az iskolalátogatáshoz kötött. A szabály szerint, ha a gyereknek több, mint 50 óra igazolatlan hiányzása van, a szülők nem kapnak családi pótlékot. Ez egy elég komoly érvágás lehet, hiszen a törvény szerint az "50 igazolatlan hiányzást begyűjtő diákok iskoláztatási támogatását nem felfüggesztik, hanem - kortól és szociális helyzettől függetlenül - szüneteltetik, vagyis a szülők utólag sem kapják meg a pótlékot" (idézet innen).

Lehet ezt az ötven napot soknak vagy kevésnek érezni, ez nézőpont kérdése. Az viszont nem nézőponti kérdés, hogy a parlamenti képviselők egy része nem teljesít még így sem a saját munkakörükben, ami aláássa a rendelet hitelességét.

Forrás: 24.hu

Tudtad, hogy Kína 2008 és 2011 között több cementet gyártott, és valószínűleg több betont épített be, mint az USA a teljes 20-ik század során (azaz 100 év alatt)? Sőt azt is, hogy Kína 2009 és 2012 között ezt még majd 25%-kal meg is haladta? Vagy azt, hogy a világon a legnagyobb mennyiségben felhasznált anyag az építkezéseken felhasznált sóder és homok, és hogy ezekből világméretű hiány kezd kialakulni?

Nos, én sem, amíg el nem olvastam Vaclav Smil "Making of the Modern World - Materials and Dematerialization" című könyvét, ami tele van hasonló adatokkal és érdekességekkel. A könyv alap feltevése az, hogy míg sokan azt hiszik, hogy a modern technológiák egyenes ágú következménye az, hogy egyre kevesebb anyagot használnunk fel, pl. ahogy az elektronikus média felváltotta a papír alapú információ közlést a nyugati országokban, ez a feltevés távolról sem igaz.

Magyarország miniszterelnöke urizál. Lehet, hogy ajándék, lehet, hogy nem ajándék az, ami történik, sőt történt folyamatosan az elmúlt harminc évben, de a lényeg mégiscsak az, hogy Orbán Viktor nagyon drága úri huncutságnak hódol azzal, hogy külföldi meccsekre jár (vagy viteti magát).

Persze az urizálásnak is vannak különböző lépcsőfokai. Valaki borokat gyűjt, valaki étterembe jár, valaki magánrepülőt vesz és tart fenn, valaki luxusjachtot. Gazdasági szereplőként az embernek ehhez nem túl sok köze van, kinek mennyire futja, annyira drága hóbortot engedhet meg magának.

A politikában azonban ez máshogyan működik.

Orbán körül szorul a hurok. Az Elios-osz OLAF jelentés felgöngyölítése után valószínűleg legalább egy közvetlen családtagjára börtön vár majd, a párt több prominens tagja vizsgálódik az EU egyik szervezeti egysége vagy intézménye vagy az EU-s tagállamok egyik ügyészsége. A kétharmad várhatóan nem lesz meg, aminek következtében csak a mostanáig meghozott törvények mögé húzódhatnak vissza, újakat már nem tudnak majd hozni. Ha a legnagyobb párt marad a Fidesz, de a mandátumok felét sem sikerül megszerezniük, akkor várhatóan kisebbségben kell majd kormányozniuk. Ennél rosszabbat, ellenzéki szerepet, el sem akar képzelni (bár ennek is meglenne a szépsége).

Szóval itt volt az ideje emelni a tétet, kétszer is. Először a március 15-i beszédében fenyegette meg az országot, hogy elégtételt fognak venni a belső ellenségeken. Utána tovább szította a tüzet a szokásos pénteki kinyilatkoztatásában: kétezer embert fenyegetett meg közvetlenül, Magyarország ellenségének titulálva őket.

Gyurcsány Ferenc persze tett még a tűzre azzal, hogy szerinte a választások után a Fidesz hívők nem fognak békességgel belenyugodni a vereségbe, és zavargások törhetnek ki országszerte emiatt.

Április 8-án választás lesz.

Eljutottunk odáig a mostani választási kampány során, hogy csak egyszerű, vagyis totálisan levetkőztetett és maximálisan leegyszerűsített kérdéseket lehet feltenni, és csak ilyen kérdésekre lehet választ adni.

A Fidesz választói táborának egyik legnagyobb részét a nyugdíjasok adják ki. Azok a nyugdíjasok, akik most Erzsébet utalvány formájában pénzt kaptak kézhez, pont a választások előtt. És azok a nyugdíjasok is, akik családjában a fiatalok között már vannak olyanok, akik elhagyták az országot, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. A kettő között van elég átfedés.

Matt Ridley The Rational Optimist könyvében a következő idézet az amerikai politikai színtérről nagyon megkapott:

Reactionaries of all political colors: blue ones who dislike cultural change, red ones who dislike economic change and green ones who dislike technological change.

Ami magyarul nagyjából így hangzik:

Az ellenállás minden politikai színhez hozzárendelhető: a kékek utálják a kulturális változást, a pirosak utálják a gazdasági változást, a zöldek pedig a technológiai változást.

Az amerikai kontextusban a kékek a republikánusok (Trump), a pirosak a demokraták (Obama), a zöldek meg zöldek minden nyugati társadalomban (nem összetévesztendő a zöld színnel az arab világban). Vagyis hagyományosan a konzervatív pártok a kulturális változás ellen pozícionálják magukat, a baloldali pártok a gazdasági átrendeződés ellen, a zöldek pedig a technológiai változás (fejlődés vagy annak a látszata) ellen.

A magyar változata ennek a mondatnak viszont máshogyan hangzik, ugyanis mind a három helyre be lehet illeszteni a Fideszt:

Az ellenállás minden politikai színhez hozzárendelhető, de legfőképp a Fideszhez: kékek utálják a kulturális változást, a pirosak utálják a gazdasági változást, a zöldek a technológiai változást, a narancssárgák meg mind a hármat egyszerre.

Áll a vallási bál, mert Gulyás Gergely az Echo tv-ben kijelentette, hogy Magyarországon nem lesznek mecsetek. Azt nem tudni, hogy a kijelentése mögötti ténylegesen indok a nemzetbiztonság féltése, de az igen, hogy a lehető leghelyesebben teszi a kormány, ha tényleg nem engedélyezi a jövőben egyetlen mecset építését sem.

Mint ahogy egyetlen templom építését sem szabadna engedélyezniük.

Érdekes vitákat eredményez, ha az ember felveti a kérdést, hogy ki szavazhasson Magyarországon. A Fidesz nagy valószínűséggel nem fogja megváltoztatni a mostani törvényeket (miért is tennék?), bár vannak, akik ebben reménykednek.

Az elméleti vita szintjén viszont van egy-két érdekes gondolat, amit szerintem érdemes megfontolni.

Az Index-en nagyinterjút olvastam a magyar megújuló energiaforrás-befektetés élharcosával, ifj. Chikán Attilával. Rengeted érdekes információt kaptam ebből a cikkből, de az elektromos autókról szóló résznél sajnos megakadt a tű, pedig Chikán jól látja az autóipar előtt álló feladatot:

Szóval, ha elég sok pénzt ráköltenek az elektromos autókra, akkor minden más sikeres irány maximum majd ezeket válthatja le. De mindettől azért nagyon távol vagyunk még, sokkal több a duma, mint a valódi súlyú lépés, minden bejelentéssel együtt 2050-re szorulhatnak háttérbe a fosszilis üzemanyagú autók az utakon.

Sajnos nem fognak. Még 2050-ben sem szorulnak majd háttérbe a fosszílis üzemanyagú autók az utakon. Nem azért, mert az olajvállalatok ezt szeretnék (persze jól jön nekik, kétség nem férhet hozzá), és nem is mert akárki más erre esküdött vagy ellenesküdött fel. Teljesen más, és sokkal prózaibb oka van annak, hogy a mostani, benzinnel (és gázolajjal) működő autók még sokáig velünk lesznek.

A japán kormány egy részletes és kemény levelet küldött az Anglia (Egyesült Királyság) és az EU vezetőinek, amelyben a japán üzleti érdekek megvédését kérik a Brexit tárgyalások során. Amely érdekek, lássuk be őszintén, sérülni fognak, nem is kis mértékben, az elkövetkező hónapokban, hiszen egyik fél sem érdekelt a jelenlegi helyzet fenntartásában. Az EU-nak érdeke, ha a japánok kényelmetlen vagy üzleti szempontból tarthatatlan helyzetbe kerülnek Angliában, hiszen akkor majd költözniük kell. Az angol kormány pedig még ha szeretne is fenntartani egy felemás állapotot az üzleti érdekek miatt, a "Brexit means Brexit" jelszó miatt nem állhat meg itt.

De a posztot nem ezért írom, mégha lenne itt elég elemezni való is.

Hanem azért, mert pont Magyarország számára lehetne ez egy óriási lehetőség. Ha tényleg komolyan gondoljuk a keletre való nyitást, akkor most jött el a nagy lehetőség, hogy komolyan nyissunk keletre: Japán irányába. Gondoljunk csak bele: a közlemény szerint a japán vállalatok 440 ezer jól fizető munkahelyet teremtettek Angliában összesen.

S bár az ötlet kecsegtető és nagyságrendű változást hozna Magyarországra, mindez soha nem fog megtörténni.

A Párizsban történt események kapcsán jutott eszembe Isaac Asimov kedvenc mondása az erőszakról az Alapítvány trilógiából:

Violence is the last refuge of the incompetent.

Ami magyarul, szabadfordításban nagyjából annyit jelent, hogy

Az erőszak a tudatlanok (képzetlenek) utolsó menedéke.

Olyasmi történt most Párizsban életekkel játszva, mint ami megesett már sokunkkal az iskolában ilyen komoly ár fizetése nélkül: egy vita közben, miután a sérelmezett (vagy sérelmet feltételező) fél kifogyott ez érvekből vagy lusta volt akár egyet is keresni, szimplán erőszakhoz folyamodott. Arra nem volt vagy ereje, vagy ideje vagy leginkább esze, hogy a vitát a vita keretei között zárja le. Az erőszak egyszerűbbnek, gyorsabbnak, és főleg 'olcsóbbnak' tűnt, hiszen nem kellett hozzá komolyabb erőfeszítés a felsőbb regiszterekben.

Nem lehet ezt máshogyan kifejezni, csak így: Ráhel, sajnos sikeresen megtestesíted azt a generációs szakadékot, amely rengeteg ember utolsó reményét is elvette.

Az 1848-as forradalom segített beleégetni a magyar köztudatba azt a (sajnos egyre halványuló) reményt, hogy majd a következő generáció, "a fiatalok" megoldják a jelenlegi politikai rendszer problémáit, sajátos visszásságait. De ezzel egyidőben pont a '48-as forradalom és szabadságharc mutatott rá, hogy ez a határozott múlttal való szakítás nem könnyű, főleg Magyarországon nem az. Már akkor is világos volt, hogy a múlt, a régi rendszer képviselői elképesztő erősséggel, hatékonysággal és a tetveket megszégyenítő szívóssággal ragaszkodnak a régi metódusokhoz és a régi világ adta előnyeikhez.

Az ország azóta is arra vár, hogy talán majd a következő generációnak sikerül hathatós változást elérnie. Ez adta annak idején a Fidesz varázsát is, amelyből mára semmi sem maradt.

Van az úgy, hogy olyannal találkozunk, aki mindig jobban tudja, hogy merre forog a Föld. Az ilyeneket hívom Fidesz tagozatosoknak, hiszen ők jobban tudják, hogy pl. Obamát félretájékoztatták, mintsemhogy belássák, hogy az egész autópálya szembe jön.

Azt hittem, hogy az elmúl évek minden lényeges könyvét elolvastam a vallásokról, az istenről kialakult (téves) elképzelésekről, amit érdemes valakinek elolvasnia ahhoz, hogy az isten nélküli világa szilárdan megálljon a lábán. Tévedtem. Sam Harris "The end of faith" című könyve ékes bizonyíték arra, hogy nem elég azt tudni, hogy isten létesését még senki nem bizonyította kétséget kizáróan ahhoz, hogy nyugodtan aludhassunk.

"Az anyákat karddal kaszabolták le a saját gyerekeik szeme láttára. A fiatal nők ruháit letépték, és megerőszakolták őket az utcán, majd... felgyújtották őket. Egy terhes nő hasát felvágták, a magzatot kardhegyre tűzve emelték az égbe, hogy aztán azon tüzek egyikébe vessék a kis tetemet, amelyek lassan felemésztették az egész várost."

Ez a leírás nem a sötét középkorból származik. Ez a leírás 2002. július 27-én jelent meg a New York Timesban a kashmíri összecsapásokról. Ez a mi világunk. A konfliktusnak sem gazdasági, sem faji, sem politikai okai nem voltak. A sok-sok ezer ember szenvedését és halálát okozó összecsapások arra az egyetlen, elképesztő okra vezethetők vissza, hogy a két oldalon állók más istenben hisznek.

S Harris könyve pont abban nyújt újat, hogy kíméletlenül rámutat: nem istennel van igazán a baj. A probléma megértéséhez, és a lehetséges megoldáshoz, ennél mélyebbre kell ásni.

Pengeváltás zajlott Orbán Gáspár és a 444.hu között arról, hogy az Orbán trónörökös vajon közszereplő-e. Gáspár szerint ő nem az, ő állampolgár, a 444.hu szerint viszont az, hiszen évek óta szerepel a médiában apja oldalán. Szerintem magától értetődő, hogy Gáspár állampolgár. Magyarországon majd mindenki az. De ettől Gáspár még lehet közszereplő. A két definíció nem zárja ki egymást...

Viszont az egész hercehurca szerintem csak a dolgok könnyebbik végét fogja meg, ugyanis vannak itt sokkal izgalmasabb kérdések is, amit az internetes portálok, az újságok, a tévé és a rádió még nem tettek fel. Pedig ezek a kérdés sokkal égetőbbek, és sokkal több sokkal fontosabb pontokat érintenek. Kezdjük is a legfontosabbal: