A fizetések kifizetését, a háziorvosi praxisban eltörölt beszerzési hozzájárulás visszaállítását ígérte Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár egy, a hvg-nek adott interjúban nemrégen. Amitől többek között azt is reméli a mostani kormány, hogy az orvos elvándorlást meg tudják majd állítani.

S közben pár hete mégiscsak az történt, hogy egy orvos barátom hosszas gondolkodás után arra adta a fejét, hogy külföldre, Svédországba megy dolgozni. Annak ellenére, hogy itthon jól menő praxisa van/volt, s akárhogyan is nézzük, megtalálta a szerencséjét.

Emiatt aztán megintcsak elgondolkoztam a miérteken és hogyanokon. S persze azon is, jó-e ez nekünk?

Hadd törjek kardot az igen mellett: ez jó nekünk, főleg hosszútávon.

Először is jó, ha mennek azok, akik menni tudnak. Nem azért jó, mert hadd menjenek, hanem azért, mert pont ezek az emberek itthon nagyon gyakran csak a szakmai ellehetetlenülést, a verseny hiányát, a kiöregedés s nem az érdemek vagy képességek alapján történő előrejutást látják. Ami azokat az orvosokat, akik menni tudnak — azt feltételezve, hogy pont ezek azok, akik tényleg jók a szakmájukban —, nagyon gyorsan felemészti. S nincs annál rosszabb, ha egy jó képességű orvos teljesen beletörődve, meghunyászkodva csak vegetál egyik napról a másikra. Ezzel senki sem nyer. Ennél menni jobb.

Másodszor, az jó, ha jobb képességűek külföldön összemérik "erejüket" a szakmával. Ez azért jó, mert látni fogják, első kézből tudják majd felmérni, hogy tényleg olyan jók-e, mint amilyennek hiszik magukat, vagy pedig fel kell kötniük az alsóneműt. S ezzel nem csak ők, hanem az egész magyar egészségügy kap egy hiteles tükörképet a valós, nemzetközi versenyben elfoglalt helyünkről. A hazai egészségügy ezzel mind rövid és hosszútávon csak nyerni tud. Ha jók vagyunk, akkor azért, ha pedig nem elég jók, remélhetőleg a megfelelő emberek a megfelelő helyen elkezdik levonni a következtetéseket.

Harmadszor, ha azok, akik menni tudnak, kimennek, és egy idő után hazatérnek, hazahozzák majd a kint szerzett tapasztalatokat. S ha kérdezik őket, vagy ha nem bírnak magukkal, és önként belevágnak, ők lehetnek a régenvárt itthoni egészségügyi reform motorjai. Amivel megint csak mi nyerünk hosszútávon. Saját tapasztalataik alapján pontosan tudni fogják, hogy hol és mit kell(ene) az itthoni rendszerben megváltoztatni, hogy az jobban, hatékonyabban tudjon működni.

Negyedszer, míg azok, akik menni tudnak, kint vannak, itthon lehetőség nyílik egy újabb korosztálynak a megüresedett helyeket betölteni, szakmát tanulni, érvényesülni. Minthogy az életkorbeli szakadék közben egyre jobban nyílik majd az itt maradottak és az újonnan munkába állók között, az új technológiák, újdonságok átvétele is remélhetőleg gyorsul majd. Nem lesz meg az a még poziciójához görcsösen ragaszkodó, de már befásult középréteg, ami minden ilyesfajta változást helyből és alapjaiban meg tud akadályozni.

Ötödször, ha Magyarországon tényleg krónikus orvoshiány alakulna ki, ezzel indirekt módon megint csak az egészségügy finanszírozását segítenénk elő, vagy azért, mert a teljes költségvetési tehet csökkene, vagy azért mert az egy orvosra jutó pénzek növekednének (vagy, mint a tündérmesékben, akár egyszerre a kettő).

Hatodszor, kevesebb orvossal kevesebb kórházat lehet majd fenntartani, amivel a mostani tarthatatlan állapotokat is, remélhetőleg, sikerül majd valamellyest megváltoztatni. Az éppen aktuális kormánynak ez pont kapóra is jöhet, ha a kevés orvos miatt, és nem a szisztematikus elvonások miatt kell majd kórházakat, intézményeket bezárni, átalakítani, összevonni vagy megszüntetni. (Összeesküvés elmélet-gyártók előnyben!)

Én idáig jutottam. Ha van még ötletetek, vagy ellenvéleményetek, kommenteljétek bátran!