A felháborodást, amit a csökkentett támogatási számok és a tandíj bevezetése okozott, megértem. Senki sem szeretné azt látni, hogy őmaga, a gyereke, unokája (és egyéb rokonsági kapcsolatrendszerek szerinti hozzátartozója) nem tud tovább tanulni, mert anyagilag erre nincs meg a lehetőség. S bár nehezen, de emellett azt is, hogy a kormány (akármilyen elvből vezérelve is), a felsőoktatást fizetőssé akarja tenni, mégha csak részlegesen is, még akkor is, ha a választásokkor vagy azelőtt a Fidesz ennek pont az ellenkezőjét vallta.

Azt viszont tényleg nem értem, hogy ha már amellett döntött a kormány, hogy a Fidesz korábbi igéreteit felrúgja, és a tandíjat bevezesse, miért teszi ezt központilag és ilyen botcsinálta módon.

Hiszen lehetne ezt másképpen is.

Például úgy, hogy az egyetemek központi költségvetési támogatását drasztikusan csökkentik, de közben lehetővé teszik azt, hogy az egyetemek pénzt kérhessenek el az oktatásért. Ezzel több legyet is ütne a kormány egy csapással.

Egyrészt távol tartaná magát a tandíjtól, hiszen nem a kormány, a központi költségvetés szabná azt ki, hanem az egyetemek maguk. A kormány nem kötelezné a tandíj bevezetését, azt nem szabná meg központilag. A tandíj kérdés az egyetem és a hallgató közötti pénzügyi tranzakció lenne, ami erre a két félre tartozna. A támogatás csökkentésével viszont előreláthatólag mégiscsak erre ösztönözné az egyetemeket, feltéve, ha azok nem elégítik ki ezen igényeiket más erőforrásokra támaszkodva (pl. végzett diákok adományaiból vagy EU-s pénzekből).

Másrészt az egyetemeknek lehetősége adódna arra, hogy a különböző költségű és vásárlóerejű szakok és képzések között differenciálni tudjanak. Vagyis ha egy szakra nagyobb az érdeklődés, vagy a képzés után jobb kereseti lehetőséghez jutattja a szakon végzetteket, az egyetem ezzel arányosan szabhatnák ki a tandíjat is.

Harmadrészt pedig ezzel az egyetemek is arra kényszerülnének (végre), hogy komolyabb górcső alá vegyék a tanítás sikerességét. Ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy hányan jelentkeznek egy szakra, ha az ingyen van, és ebből hányan végzik azt el (sikeresen vagy évről évre tovább bukdácsolva). Hanem abban is, hogy a végzés után hányan találnak sikeresen állást (saját vagy másik szakmában, ez pénzügyileg végül is mindegy), hogy a képzési költségeket utólag, vagy előre láthatóan, állni tudják.

A kormány szerepe itt annyira korlátozódna, hogy stratégiai ágazatokban megszabhatná a minimális hallgató számot vagy a szükséges szakok indítását. Mondjuk ha a kormány úgy döntene (végre), hogy pl. géntechnológiában vagy nanorészecskék előállításában világhatalom akarunk lenni, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a kormány hosszútávú felsőoktatási tervének alapeleme lenne, hogy az ilyenirányú képzést támogatná például azzal, hogy minden évben költségtérítés mentesen (vagy csökkentett költségek mellett) indíttatnának szakokat az erre alkalmas felsőoktatási intézményekben.

Negyedrészt a hobbi felsőoktatás így tényleg az lenne: ha valakinek van pénze is és ideje is, azt tanulhatna, amit csak akar.

Azzal, hogy a kormány a tandíj bevezetését saját maga akarja véghezvinni, szerintem egy olyan inget vett magára, ami nem is kellene...