Akárhogyan is nézem, a médiatörvényt meghozták, és nagyon úgy tűnik, hogy az Orbán kormány nem is fogja ezt visszavonni, a külföldi rosszalló megnyilvánulások ellenére sem. A törvény van és lesz, január elsejétől teljességgel hivatalban.

Ha a törvény hatására azok, akik eddig is a kormányt bírálták befogják a szájukat, akkor joggal tartja majd a kormányt Európa szabadabb fele elnyomó diktatúrának. Ha viszont nem, akkor valószínűleg nem sokért járatja most le a kormány nemzetközi szinten magát. Ha viszont ennél is komolyabb kormány ellenes kritikák jelennek majd meg (tüntetések ésatöbbi), akkor pedig nem csak külföldön, de itthon is csak a poráért fűrészelte a szart a kormány.

A médiatörvényt nagyon valószínűleg nem fogják betartatni. Nem is tudják majd, de nem is akarják. Akkor pedig miért is fogott bele a kormány az egész haccacáréba?

Nos, az iszapbirkózáson, mint képi hasonlaton kívül más oka is lehet.

Csakúgy, mint a szocializmusban volt, amikor voltak ugyan törvények, de mindenki tudta, hogy azokat nem, vagy csak a megfelelő magyarázattal kell (vagy lehet) betartani, most is olyan éra következik majd, amikor mindenki tudja, hogy van a törvény, de betartani, a megfelelő keretek között azt nem kell. Vagyis kelleni kellene, de nem szükséges, hiszen senki sem tartja őket be.

A jogi posványra, a szellemi kettős számlavezetésre is csak azért van szükség, hogy bizonyos esetekben, bizonyos személyek ellen azt fel lehessen hozni. Csak azért, hogy annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a kormány nem gondolja komolyan, hogy minden blogot, minden internetes mondatot ellenőrizni fog, ennek ellenére megtartja magának azt a lehetőséget, hogy akkor, amikor neki előnyére válik, ezt megtehesse.

Csak azért, hogy bármikor, akármikor elő lehessen húzni a tarsolyból azt a jogszabályt, ami szerint akárkit és akármikor le lehessen állítani, financiálisan megsarcolni, közéletileg ellehetetleníteni. Nem mindenkit, de időnként néhányunkat rendesen.

Ez a jogegyenlőségi, szemléletbeli kettősség bennünk él már jó néhány évtizede. A mostani jogalkotók nagy része pont így nőtt fel. És azt látta, hogy ez működik. Kis szabályszegéssel, azzal a tudattal, hogy ha valaki nagyot mond, megütheti a bokáját, rendet lehetett tartani a magyar közéletben.

Kisimított, kordában tartott vélemények keringtek a redőmentes közéleti médiumokban, ellenállás nélkül. Egy telefonnal lehetett tudni, hogy azt a mondatot az éppen aktuális bohózatban még meg lehet-e engedni, hogy azt az allűrt még "megbocsátja-e" majd a bizottság.

A honatyák nosztalgiaérzésére alapul a mostani törvényhozás is, hiszen "jó" életünk volt. Kiszámítható és "biztonságos". 

Annak ellenére, hogy senki sem érezhette magát biztonságban.