Fontos kérdést feszegetett kultúráliskreatív blog akkor, amikor azt kérdei, hogy mennyit is dolgozunk ma, és mennyit fogunk a jövőben. A legtöbbször hallott válasz szerint többet, mint amennyit keresünk. Szerintük a jövőben kevesebbet fogunk, és mellette több időnk marad majd az "élet"-re.
Nem is tévedhedtek volna nagyobbat.
Egy iparilag fejlett országban napi nyolc órás munkanappal, heti öt napban egy munkahéten az ember az idejének 23.8%-át tölti munkával. Ez egy munkahetet nézve napi átlagos 5.7 órás munkavégzésnek felel meg. Ha ebben az átlagba beszámítjuk a szabadnapokat is, akkor — munkáltatótól és a kivett szabadnapok számától függően — 5.4 és 4.9 óra/nap átlagos napi munkaórát kapunk azoknak, akik ténylegesen munkát végeznek.
Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a lakosság nem minden tagja munkaképes vagy van állása, akkor az átlag tovább csökken. Magyarországon 2.5 millió teljes munkaidőben dolgozó munkavégzővel számolva a magyar átlag 1.23 óra/nap-os értékre zuhan.
Van egy jó és egy rossz hírem.
A jó hír az, hogy az érzés valós, tényleg sokkal többet dolgozunk nagy átlagban, mint akár 200 évvel ezelőtt tettük. Érdemes utánaszámolni, hogy miért is van így. A középkorban átlagosan egy, maximum két órát dolgozott a egy munkaképes ember naponta. Igaz ugyan, hogy aratáskor napkeltétől napnyugtáig dolgoztak az emberek, de ezen nagyjából kéthetes szezonon kívül a napi munka mennyisége sokkal kevesebb volt. Télen egyrészt a napok rövidsége eleve kevesebbet lehetett dolgozni, és ezt is főleg a ház körül, másrészt a fagy miatt sokszor inkább bent maradtak az emberek, hacsak a szükség nem kényszerítette őket a szabadba. Az átlagos napi munkaórák száma a teljes populációt beszámítva jóval az egy óra/nap-os érték alatt maradt.
Az ipari forradalom hatására sokkal nagyobb tömegek kezdtek el sokkal rendszeresebben sokkal többet dolgozni. S bár az emberekben élő, a tankönyvekben sulykolt kép a napi 10-12 órás munkanapról szól, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a teljes lakosság nem több, mint 20-25 százaléka élt csak városokban, a többi mezőgazdasági munkával foglalkozott. S míg a városi lakosság nagy része idénytől független munkát végzett, addig a mezőgazdasággal foglalkozók még mindig az idénynek megfelelően
többet vagy sokkal kevesebbet dolgoztak.
Ennek következtében a ténylegesen munkát végzők átlagos munkaóráinak száma megugrott, de a populációs átlagérték csak egy kicsit növekedett. Az klasszikus ipari forradalom végére még mindig nem érte el a napi egy órás munka átlagot egyetlen ország sem.
Két világháború és a közben és utána lezajlott technikai forradalom hatására egyre többen laknak városban, manapság a Föld lakosságának közel fele. Ezzel együtt nőtt az átlagos munkaórák száma is, lassan de biztosan 1 óra/nap fölé a teljes lakosságot figyelembe véve.
S itt jön a rossz hír.
Ez pedig az, hogy a technológiai fejlődés biztos következménye az, hogy a napi munkaórák száma (a teljes lakosságot nézve) nem, hogy csökkenni nem fog, de a többszáz éves trendet figyelve biztosan nőni fog.
A technológiai fejlődés közvetlen következménye az, hogy a hagyományos értelemben vett munkavégzés, munkaidő és munkahely kapcsolatában lassan kitágul. Egyre többen végeznek munkát anélkül, hogy az helyhez vagy időhöz (vagy mindkettőhöz) kötve lenne. Aminek egyenes következménye az, kivételek erősítve a szabályt, hogy többet és hosszabban dolgozunk.
De van egy indirect (de visszacsatolt) következmény is. Ez pedig a városiasodás egyre növekvő mértéke. A városiasodás miatt a teljes populáció egyre növekvő hányada végez hagyományos, városi/ipari értelemben munkát (még ha részidőben is).
A városi élet egyik legnagyobb előnye az, hogy komprimálja a távolságokat, és rengeteg olyan állást/munkahelyet lehetővé tesz, amit alacsonyabb embersűrűség esetén vagy nem lehet, vagy nem érdemes csinálni, s emellett egyre növekvő specializálódást tesz lehetővé.
A másik nagy előnye pedig az, hogy a városiak folyamatosan ki vannak téve egy, egyrészről szociális, másrészről gazdasági nyomásnak, aminek hatására folyamatosan összehasonlít(hat)ják, kénytelenek összehasonlítani, hogy hol állnak közvetlen környezetükhöz képes a ranglétrán. Aminek egyik közvetlen következménye az, hogy egyre többen és többet akarnak dolgozni. (Itt most nem feltétlenül a magyar helyzetre kell gondolni, inkább a távolkeleti városi felemelkedés a mérvadó, márcsak a számok miatt is). A másik pedig a drasztikusan csökkenő gyerekvállalás, ami nagyon valószínűleg a fő oka lesz annak, hogy a bolygó nem fog túlnépesedni.
Vagyis, akárhogyan is nézem, elkerülhetetlen az, hogy egyre többen és egyre többet dolgozzunk. Még ha most éppen Magyarországon ez nem is tűnik így...
