Révész Sándor nagyot hibázott a legutóbbi nol-os írásában. Még ha valaki el is fogadná az álláspontját, hogy a szegény sorban élő családokban nem azért van több gyerek, mert a családi pótlékból meg lehet élni, akkor is nyilvánvaló, hogy téved.
Nem is az a baj, hogy relatíve sok gyerek születik a szegényebb családokban, hanem az, hogy a gyerekek száma után járó családi pótlék bekaszírozása után már nem érdemes elmenni dolgozni. Tehát még azt is mondhatnánk, hogy nem a családi pótlék, mint intézménnyel van a baj, hanem azzal, hogy miután a zsebben ül, a munkavállalást teszi sokak számára feleslegessé vagy annak hiányát elviselhetővé.
Ez itt a baj, Révész úr!
Meg az, hogy azt hisszük, hogy második világháború előtti állapotokat össze lehet szabadon, intellektuális büntetés nélkül hasonlítani a mával.
Noooooormális?
Nézem ezt a hasonlatot jobbról is, meg balról is, de mi köze van a dédapám családi helyzetének a mai szegénycsaládos megélhetési stratégiákhoz? Mintha nem telt volna el több mint egy fél évszázad a kettő között. A legnagyobb baj persze az, hogy ez az egész közben keményen összekapcsolódott egy nemzetiségi kérdéssel is.
És akármerről is nézzük ezt, csak nem jó, hogy a mostani gazdasági-politikai rendszer támogatja azokat, akiknek semmi más nem jár az eszében, csak az, hogyan vegyék ki a legnagyobb szeletet a közösből úgy, hogy nekik az semmibe, vagy a lehető legkevesebbe kerüljön.
