Olvasom az index.hu-n, hogy megzuhant a játékipar a világválság miatt. Szerintem nem csak emiatt. Főleg azért sem, mert mint az egyik gépházas jelentésben írtam, elkölteni való pénzünk úgy látszik még lenne erre. Más oka is van, kicsit mélyebbre ható.
Az utóbbi időben pont azon tűnödtem, hogy miért is nem veszek új játékokat? Nem azért, mert nem lenne időnk arra, hogy játszunk, hiszen van, de ahelyett, hogy a PS3-ra megírt dologkat nyüstölnénk, visszamentünk a PS2-re, hiszen itt van még néhány olyan játék, amit nem játszottunk.
Akkor pedig miért nem? Azért, mert nincsenek olyan játékok, amivel érdemes időt tölteni. Kinőttem az egyszemélyes, lövök-mindenre-ami-mozog típusú játékokból, mert nem hiányzik sem az erőszak, sem az aggresszió.
A párommal még a korai PC-s időben nagyon sokat játszottunk mindenféle kalandjátékokkal, ahol nem az aggresszió vagy a vérrontás volt a lényeg, hanem hogy az ember felfedezzen, kitaláljon dolgokat. Az egész Myst sorozat, a Syberia, Gabriel Knight, Broken Sword vagy az The longest journey rengeteg élvezetes járékórával ajándékozott meg bennünket.
Most itt van a PS3-s, nagyszerű grafikával megáldva, és egyszerűen nem lehet rá erőszakmentes, észt és jó megfigyelőképességet kívánó játékokat kapni rá. Pedig annak idején pont azt mondták, hogy ha majd az új generációs konzolok kijönnek, akkor lesz igazán érdemes az ilyen játékokat játszani.
Ha lennének ilyen játékok, nekem lenne rá keresletem. Az a társadalmi réteg, akikre a mostani játékipar épít az aggressziót és gyors reflexeket megkívánó játékokkal, az most nem keres eleget ahhoz, hogy jövedelméből még erre is fussa most. A 16-25 éves, főként férfi demográfiai réteg most igazán nagy bajban van anyagilag.
Nekem lenne rá pénzem, de nincs olyan játék, amit érdemes lenne megvenni. Milyen kár...
