"Miért nem integrálódnak a magyarországi romák?" címmel cikksorozatot indított a hvg.hu azzal a céllal, hogy hátha most sikerül kiegyensúlyozott és lehetőleg megoldásokat is felmutató párbeszédet kialakítani a társadalom megannyi ezzel a kérdéssel nap mint nap szembesülő rétegei között. A legutóbbi bejegyzés szerint fogy a társadalom tűrőképessége a perifériára szorultakkal szemben, és ideje lenne változtatni a helyzeten, értsd, ideje lenne valahogy ezen rétegeket közelebb hozni az "átlag"-hoz.
Csak mindez nem fog sikerülni addig, amíg a leszakadt réteg(ek)nek a felzárkózás nincs érdekében.
Vagy amíg nincsenek rákényszerülve.
A mostani legszegényebb rétegnek nincs sem anyagi, sem erkölcsi, sem kultúrális érdeke a felzárkózásban.
"Miért nem integrálódnak a magyarországi romák?" címmel cikksorozatot indított a hvg.hu azzal a céllal, hogy hátha most sikerül kiegyensúlyozott és lehetőleg megoldásokat is felmutató párbeszédet kialakítani a társadalom megannyi ezzel a kérdéssel nap mint nap szembesülő rétegei között. A legutóbbi bejegyzés szerint fogy a társadalom tűrőképessége a perifériára szorultakkal szemben, és ideje lenne változtatni a helyzeten, értsd, ideje lenne valahogy ezen rétegeket közelebb hozni az "átlag"-hoz.
Csak mindez nem fog sikerülni addig, amíg a leszakadt réteg(ek)nek a felzárkózás nincs érdekében.
Vagy amíg nincsenek rákényszerülve.
A mostani legszegényebb rétegnek nincs sem anyagi, sem erkölcsi, sem kultúrális érdeke a felzárkózásban.
Anyagilag elfogadták a mostani helyzetet, és köré építettek egy létformát, amellyel egyik napról a másikra "túlélnek". Bámulatos módon kialakult egy olyan kereskedelmi szubkultúra, amely pontosan a szociális segélyek (egyén és családi helyzet után járók) mértékére kalibrálja be egy család költségvetését. Vagyis abból élnek meg, amit az állam juttat.
Értem én, hogy bizonyos embereknek valami ál-romantikus érzés miatt "tetszik" a roma családok összetartása, és a gyerekekhez való viszonyulása, viszont azt is kellene látni, hogy ez az összetartozás béklyó is egyben: a gyerekek fejlődése, iskoláztatása, felnövése másodrendű kérdés, hiszen a gyerek nem a jövő záloga, hanem a jelenbeni megélhetésé. Ez pedig minden normális országban a gyerek kizsákmányolását jelenti, ami büntetendő cselekmény.
Erkölcsileg is elfogadottá vált a legszegényebb réteg. Mind a létezése, mint olyan, mind pedig a kereset kiegészítő tevékenységeik. Itt élő külföldi kollegáim teljesen felháborítónak tartják, hogy teljesen általánossá vált az, hogy a rendőrség kisujját sem mozgatja a 10.000 Ft érték alatti lopások vagy anyagi kár esetén. Ez pedig, főleg a legszegényebb réteg számára, legalizálja a kisléptékű kriminalitást (pitty crime). Elég valamit ilyen mennyiségű lépésekben eltulajdonítani, és a rendőrség nem fog az üggyel foglalkozni. Vagyis ezzel megint csak azt értük el, hogy a felzárkóztatás helyett bebetonozzuk a mostani megélhetési csatornákat. License to operate a legszegényebbeknek, amelyet a közigazgatás és rendfenntartás megtűr.
S a legnagyobb baj az, hogy sokan megpróbálják ezt kultúrális szósszal leönteni, mondván, hogy ez a roma kultúra, a roma hagyomány, és így tovább. Pedig a büntető törvénykönyvben nincs olyan passzus, hogy ha valaki úgy követ el valami féle bűncselekményt, hogy az a saját kultúrájában, úgy mond, elfogadott, akkor az rendben van. Pontosan ilyen alapon képes a francia állam a fejkendőzést betiltani közhelyeken (hiszen még a Koránban sincs erre utaló passzus), és pontosan ezért kellene a hagyományt a büntetőjogi törvényektől Magyarországon is kategórikusan elkülöníteni.
Érdeket vagy rákényszerültséget kellene már létrehozni a sok beszéd helyett arra, hogy a mai legszegényebb réteg valamelyest felzárkózzon vagy, hogy az általa képviselt szubkultúra vagy viselkedés forma megszűnjön.
Ezt pedig csak úgy lehet, ha a társadalom kristálytisztán láttatja, érzékeltetni, hogy sem anyagilag, sem erkölcsileg nem éri meg ide tartozni, és az ezen rétegekkel asszociált viselkedésformák, akárhogyan is próbáljuk ezt hagyományi alapra helyezve mentegetni, nem elfogadottak.
Vagyis, hogy ez a réteg is érezze, hogy szociális segélyből nem lehet megélni, hogy a szociális intézmények végre tegyék a dolgukat, vagyis emeljék ki a hátrányos helyzetű gyerekeket ezekből a családokból (ezzel hatékonyan megszüntetve a bevételi forrásukat is), hogy a rendszer végre megpróbáljon valamit tenni a gyerekeket kizsákmányolása ellen, hogy világosan láttassa, hogy ez büntetendő cselekmény, s hogy egyértelmű legyen, hogy munkából lehet, kell, és legfőképpen illik megélni.
Csak az van, hogy erre még mi, a nagy átlag, sem vagyunk készen. Vagy rákényszerülve.
