Tótawé publicisztikai cölibátusa elgondolkodtatott azon, hogy mit is lehetne, kellene kezdeni az elént tornyosuló önkormányzati választással. Azzal a kényszerrel, hogy a Fidesz egyszerűen nem hajlandó megtenni a kötelezőnek hitt-gondolt-elképzelt lépéseket addig, amíg nem tudhatja fölényes győzelemmel maga mögött a választásokat. Azt, hogy kényszeredetten minden nemzetközileg és nemzetileg fontos lépést csak halogatnak, miközben kínos pedánssággal tisztogatják és fideszesítik a közjogi méltóságok pozícióit, mintha valami nagy ugrásra készülnének.
Aztán rájöttem, hogy Magyarországon erre van egy nagyon hatékony megoldásunk.
Érvénytelenítjük a szavazást.
Ezt a legegyszerűbben azzal lehet elérni, hogy nem elegen mennek el szavazni, vagy akik elmennek, érvénytelen szavazatot adnak le. A lényeg mindenképpen az, hogy a szavazás, a választás maga érvénytelen legyen.
Aminek következtében elhúzódnak a fordulók, kitolódik a választás. S ezzel a Fidesz, a jelenlegi kormány lépéskényszerbe kerül.
Ha igaz az, amit Pintér Sándor sikeresen kikotyogott, akkor itt hadd-el-hadd és fogaknak csikorgatása van már most betervezve, de gondos megfontolásból, politikai érdekből, gyávaságból, isten-tudja-miért mindez a választások utánra van időzítve. De ha a választás nem sikeres, akkor vagy tovább halogat a Fidesz, de ami a jövőévi költségvetés beadásának kényszere miatt elég nehéz lesz, vagy belekezd abba, amit meg kell tennie, de idáig nem mert megtenni.
Ezt a lehetőséget pedig kár lenne elhalasztani. Két okból is. Egyrészt a Fidesz ténylegesen megtenné az első gazdasági lépéseit, amitől olyan sokan és olyan sokat várnak, másrészt pedig sokak szerint ezek a lépések végérvényesen véget vetnének a mostani politikai mézeshetek hangulatnak, ami kiegyensúlyozottabb politikai hangulatot eredményez majd, s ez nem utolsó sorban az ország hosszútávú érdeke.
Mindkettő megér egy választás érvénytelenítését, kerüljön amibe kerül, egyszer élünk! S talán ez az egyetlen megoldás a mostani politikai helyzetre.