Nagyon jó könyvet fejeztem be a minap. A T. Kiyosaki és S.L. Lechter által írt Rich Dad, Poor Dad alaptétele szerint a gazdag szülők teljesen máshogyan és másra tanítják meg a gyerekeiket, mint a szegény családból származók. Az egyik szerint a tanulás, az iskolai eredmény elérése fontos, a jó állás, a megfelelő munkahely megtalálása a legfőbb cél a felnövésben, felnőtté válásban, ami aztán a kulcsa a további növekedésnek, szakmai és szellemi fejlődésnek és az anyagi gyarapodásnak. A másik szerint ennek semmi értelme és amit az iskolában tanul az ember, az másodlagos, hiszen pont a legfontosabb dolgokat nem tanulja meg az ember, mert egyszerűen nem tanítják.
Még mielőtt valaki is kételkedne, az első leírás a szegény családokra, a második pedig a gazdagokra vonatkozik.
Nem akarok sztereotípiákba fulladni, de a szocialista társadalom az első szemlélet szerint működik. Miszerint a munkahely, annak megtalálása, és a munkahely által képviselt értékek képviselése a legfontosabb. Minthogy ez a világkép alapja, ez a beteljesülés első és legfontosabb lépése, mindenkinek munkahelyet kell (vagy kellene) biztosítani, hogy mindenki munkahelyet találhasson. A napi politikával való párhuzam megvonását most rátok hagyom.
Először is ki a szegény, és ki a gazdag? Szegény, a könyv definíciója szerint az, akinek a felhalmozott értékei nem teremtik meg, termelik ki, a havi vagy éves költségeiket. Gazdag pedig az, akinek igen. Vagyis akiknek az ingó és ingatlan vagyona éves szinten annyi értéket, pénzt termel, hogy minimum az illető kiadásait fedezze, akkor ez az ember gazdag. Ha nem, akkor szegény.
A könyv szerint azonban aki csak a munkahely és az általa biztosított megélhetést veszi alapul, az az esetek nagyon nagy százalékában szegény marad. Nem azért, mert nem elég okos, intelligens vagy szép, hanem azért, mert strukturálisan máshogyan áll a világhoz mint azok, akik (előbb vagy utóbb) gazdagnak vallják magukat.
A téma megértéséhez még két alapfogalmat kell tisztázni, mégpedig a befektetések oldalán. A könyv a vagyontárgyak és kötelezettségek (angolul az assets és liabilities) fogalomkört aszerint határolja be, hogy mi termel pénzt, és mi nem. Minden, ami pénzt termel rövid vagy hosszútávon, az vagyontárgynak (assets-nek) hívják a szerzők, s minden, ami nem, azt kötelezettségnek (liabilities-nek).
Nézzük, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Egy átlagember számára a legnagyobb két befektetés a háza és az autója, amellyel rendszerint nem kereskedik (értsd nem adja el havonta-kéthavonta nyereségszerzés miatt). Ha valaki fizetésből él, akkor ez azt jelenti, hogy a befizetés és kiadás egyenlegében a befizetési oldalon ott van a fizetése, a kiadási oldalon pedig minden, amit ebből a fizetésből áll. A házra és autóra felvett kölcsöne (ha nem kp-ban fizette mindkettőt) nem az assets oldalon, hanem a liabilities oldalon jelentkezik mint kiadás. Vagyis nem termel pénzt. Vagyis jobban mondva termel az, csak a banknak.
A ház és az autó kölcsöne miatt aztén ahelyett, hogy az illető olyan befektetésekbe ruházna be, amelyek rövid vagy hosszútávon pénzt hoznak a konyhára, vagyis kitermelik a befektetett pénz összegét, csak olyan "befektetéseket" tesz meg, amelyek mind rövid, mind hosszútávon csak szegényebbé teszik, hiszen csökkentik az összes kifizetés utáni visszamaradó pénzmennyiséget, amit arra tudna használni, hogy ne a liabilities (kötelezettség), hanem a tényleges assets (vagyontárgy) oldalát erősítse.
A könyv szerint nagy különbség a szegény és a gazdag családok között az, hogy az esti vacsoránál az asztal mellett melyik látásmódot plántálják a gyerekekbe. A szegények azt, hogy ha van fizetésed, akkor lesz házad (mert a bank majd ad kölcsönt), és autód is (mert a bank ad még egy kölcsönt), és akkor minden jó lesz. Gazdagék értik, hogy csak akkor lesz autó és ház, ha van olyan gazdasági alap, amely ezt (a fizetés mellett) ki tudja termelni.
Nagy különbség van a kettő között.
