Megjött a tandíj, akárhogyan is nevezzük a képzési hozzájárulást. Sokan úgy érzik, hogy most dől össze a világ, hogy az egyenlőtlenség tovább nő a felsőoktatásban, abban, hogy kinek jár vagy kinek jut belőle, és hogy elfogadhatatlan az, hogy az állam szabja meg, hogy hány embernek ad "ingyenes" felsőoktatást. S mielőtt rám ragasztja valaki a szívtelen címkét, persze én is együtt érzek azokkal, akik most túl vannak az első szívrohamon, hogy miként is fogják kifizetni a tandíjat, ha tényleg annyi lesz, mint amit most ígérnek.

Pedig, akárhogyan is nézzük, ha a Fidesz frakció nem állt volna olyan szorgalmasan ellen az elmúlt nyolc évben, már régen itt tarthatnánk... De azt nagyon fontos látni, hogy a tandíj, főleg, ha tényleg olyan magas lesz, mint azt előre beharangozták, csak jót jelent majd a felsőoktatásnak.

Indulásként egyből öt szempontból nézve előnyös ez nekünk.

Először, a felsőoktatási intézmények végre teljes mellszélességgel ki lesznek téve a piaci kereslet-kínálat egyensúlynak. Innentől nehéz lesz azt mondani akármelyik felsőoktatási intézmény vezetőségének, hogy az intézmény azért nyújt ilyen szánalmas minőséget, mert az állam azt nem finanszírozza, vagy azért képez ki ennyi felesleges erő- és kirándulás szakos tanárt, mert ezért kapja az állami keretet. Az egyetemek, felsőiskolák most beárazhatják, majdnem teljesen szabadon, hogy szerintük mennyibe kerül és mit ér egy felsőoktatási diploma.

S teszik is azt teljes gőzzel, hiszen az előzetes adatok szerint nagy különbségek lesznek a jogi, orvosi, természettudományos (béta) és a társadalomtudományos (alfa) tagozatok között. Ez így van más országokban is, végre nálunk is így lesz. Az is várható, hogy az állami képzési támogatás (amit az állam fizet be az ingyen tandíjosokért) alacsonyabbl lesz, mint a piaci ár, vagyis, hogy az egyetemek a fizetős tandíjjal fogják kiegészíteni, megfelelő szintre emelni befizetésekből befolyó összeget, ami a képzéshez ténylegesen szükséges. 

De a felsőoktatási intézmények egyből a piaci visszacsatolással is szembetalálják majd magukat, hiszen beárazhatnak egy szakot kedvük szerint, ha arra nem fognak jelentkezni majd a hallgatók, vagy csak az államilag dotált helyekre. Hiszen ha egy szaknak nincs jövője abból a szempontból, hogy a diploma után lehetetlen vele elhelyezkedni, nem sokan fognak arra jelentkezni (a fanclub tagjain kívül).

Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi összehasonlítás is könnyebben megtörténik majd, nemcsak a nehezebben megfogható minőségben, hanem a közvetlenül összehasonlítható árakban is. A "mennyibe is kerül egy nemzetközi jogászdiploma?" kérdése egyszerűbben megválaszolható lesz. Előre láthatólag, az árakat nézve, a magyar egyetemeknek erősen fel kell majd kötniük az alsóneműt, hogy megállják a helyüket a nemzetközi piacon.

Másodszor, a hallgatók is ki lesznek téve a piacgazdasági körülményeknek. Nem csak azzal, hogy a szak választásával egy befizetési összeget is választanak, hanem azzal is, hogy ezzel a döntéssel lényegében befektetnek. S akármennyire is hihetetlenül hangzik, ez nagyon jót tesz majd nekik.

A hallgatói befizetések elsődleges következménye várhatóan az lesz, hogy nem fogják olyan könnyen elfogadni a rossz minőségű oktatást és oktatókat, a "rövidebb-mint-kellene" órákat, a hiányos felszerelést, tananyagokat, stb. Hiszen most félévente kemény összegeket tesznek majd le az asztalra, s ezért nem fogják könnyen lenyelni, ha valaki elavult, hiányos és rosszul előadott előadásokkal próbálja meg őket megetetni.

A másodlagos következmény pedig az, hogy kétszer is meg fogják gondolni, hogy miért is fizetnek be ennyi pénzt. Hiszen, ha a négy-öt év diploma megszerzése után szikrányi reményük sem lesz abban, hogy megfelelő állást is találjanak majd, akkor a befektetett pénzt akár ki is dobhatták volna az ablakon a felsőoktatási képzés helyett. Vagyis nem fognak jelentkezni, vagy sokkal kevesebben.

A hallgatói oldalon a harmadlagos következmény pedig a hozzáállásban lesz. Amíg "ingyen" tanul valaki jogot, addig az attitűd széles skálán mozoghat. Ha valaki (vagy a családja) komoly pénzeket invesztál ugyanebben a képzésbe, várhatóan a családi, társadalmi elvárások is növekednek majd, a hallgató önnön késztetése mellett. Vagyis az előadás látogatás százalékos értéke, a vizsgateljesítmények várhatóan növekednek majd. Az évismétlés komoly pénzösszegekben mért "büntetést" jelent majd. 

Harmadszor, a munkavállalók is előnyben részesülnek azzal, hogy a felsőoktatási képzés jelentős összegekben kerül majd. Nem azért, mert a tandíj hatására várhatóan emelkedik majd az előadások látogatottsága, vagy az a késztetés, hogy rendesen tanuljon az ember, ha már ennyit kifizetett érte, vagyis előnyösebb helyzetből indulnak majd a munkavállalói piaci versenyben.

Hanem azért, mert a képzési díjakat majd a keresetből próbálják meg a frissen végzett hallgatók visszafizetni, aminek egyik várható hatása az, hogy jobban odafigyelnek majd arra, hogy kihez és mennyiért mennek el dolgozni. Vagyis, a tandíjjal együtt középtávon a fizetések is emelkednek majd (feltéve, hogy vannak munkáltatók, akik a frissen végzett diplomásokat foglalkoztatni tudják). 

Negyedszer, a munkáltatók is jobban járnak majd. Nem azzal, hogy várhatóan többet kell majd a magyar szakemberekért fizetniük, hanem azzal, hogy az általuk eddig az éterbe küldött — de nem fogott — jeleket végre majd veszi a magyar felsőoktatás. Vagyis, a képzés színvonalának emelkedésével, ők is jobban képzett, a jelenlegi (nemzetközi) elvárásoknak megfelelő szaktudással rendelkező friss munkaerőt vehetnek majd fel. Vagy ha ez nem is történik meg, legalább az várható, hogy a képzés és elvárások közötti különbség csökken majd. 

Ötödször, az állam, az oktatással foglalkozó minisztérium is jobban jár. Ahelyett, hogy óraszámokkal, előadó-hallgató arányokkal kelljen bajlódniuk, az ingyenes hallgatók számával elsőkézből tudják irányítani majd nemcsak a felsőoktatási juttatásokat, hanem azt is, hogy milyen irányba fejlődjön az. Hiszen, ha a kormány és a minisztérium úgy dönt, hogy márpedig Magyarország biotechnológiai vagy gépipari nagyhatalom lesz egy évtizeden belül, az ingyenes képzésben részesített hallgatók számának növelésével tudja majd ezt befolyásolni.

Persze, itt az elsőszámú hátulütő az állami képzési támogatás alulfinanszírozása lesz majd. Vagyis annak a kockázata, hogy az államilag dotált képzéis szám emelkedésével az egyetem nem képes megfelelő színvonalat nyújtani majd, de közben a növekedett lehetőség miatt hallgatókkal árasztják el a felsőoktatási intézményeket. Szerencsére, a magyar kormányt és az oktatással foglalkozó minisztériumot ismerve, ilyen bajtól (mármint az ingyenes hallgatói szám drasztikus megugrása) nem kell tartanunk. 

Akkor pedig éljen a tandíj!