Meglepett az elmúlt két-három napban, hogy mennyire kevesen merik, vagy akarják kimondani a fájó valóságot: Schmitt Pál, ahogy van, hiteles személyiség, aki hitelesen képviseli a magyar politikia, közéleti állapotokat. Ő tényleg az emberek embere. Ha másért nem, már ezért sem szabadna eltávolítani a jelenlegi funkciójából.
Schmitt annak a történelmileg jelentős és utólag letagadhatatlan kornak a megtestesítője, amelynek esszenciája, szelleme beidegződött a magyar pszichébe, amely még mindig köztünk él, és amely most meghatározza a társadalmi és politikai életet és annak elitjének viselkedését.
Tagadhatatlan, bárhogyan is állapította ezt meg a vizsgálóbizottság, hogy Schmitt Pál okosba' szerzett diplomát. A kérdést most még tovább feszegetik azzal, hogy vajon miért is vannak stílusbeli különbséget a diplomadolgozat egyes részei, fejezetei között, de a lényegen ez nem változtat. S tette ezt Schmitt abban a korban, amikor szinte mindent okosba' kellett (vagy lehetett csak) elintézni.
Schmitt egyetlen nagy hibája nem az volt, hogy ezt megtette, hanem az, hogy ezek után ebben a játékban annyira sikeres lett, hogy köztársasági elnöki posztig vitte. Ami persze nagy pozitív visszacsatolás a módszernek, hiszen az okosba' játékkal, lám-lám, még elnök is lehet az ember fia.
Az, hogy valami kiderül róla, az szerintem előbb vagy utóbb várható volt. De az, hogy a diplomája tükröt, és nem görbe tükröt, félreértés ne essék, hanem egy hajszálpontosan a valóságot visszatükröző felületet nyújt elénk, azt senki nem várta.
A politikai élet persze felkészületlen, mint majdnem mindig ebben az országban, hogy a kérdést megválaszolja, a fennálló helyzetet megoldja. Hiszen az ország sem társadalmilag, sem politikailag még nincs felkészülve arra, hogy egy olyan prominens közszereplőt, akinek legnagyobb bűne az, hogy pont ugyanúgy viselkedik, mint az elmúlt három évtizedben a gazdasági és politikai elit tette azt, kivesse magából.
Még nincs meg rá, legalábbis társadalmi szinten, az a végérvényes és eltökélt igény, hogy tiszta szívvel azt mondhassuk, követelhessük, hogy monnnyonle. Hiszen még nincs meg társadalmi szinten az az igény arra sem, hogy mindenki tisztességesen fizessen adót, hogy mindenki betartsa a törvényt, még ha nem válik előnyére, akkor is, hogy ne csak okosba' intézzük a dolgainkat, hanem a törvény által előrt módon, gerinccel.
Még nincs meg a politikai elitben a késztetés és az akarat, hogy a (poszt)kommunista hozzáállással, a Kádár-korszak utolsó csontvázaival, amelyek még mindig ott zörögnek a szekrényben (lásd az ügynök kérdést, annak indoklás nélküli asztalról lesöprését) leszámoljanak.
Addig pedig Schmitt Pál csak az, amik mi is vagyunk. Letagadhatatlanul ő most az elmúlt harminc év magyar társadalmának (és elitjének) egyik leghitelesebb képviselője. Belföldön és külföldön egyaránt.
Kor és kórkép.