Ha a magyar nyelvről van szó, mindig felötlik bennem az az elmélet, miszerint a kínai korai felemelkedésnek és későbbi visszamaradásnak egyik nagyon fontos tényezője volt az írás rendszerük kialakulása. Vagyis a képekből redukált kaligrafikus írásrendszer, amelyben szóképekből rakódik össze a mondat, kezdetben nagy előnyhöz jutatta a kínaiakat (vagy pl. az egyiptomiakat). A szóképes írással kialakulhattak a fejlettebb társadalmakra jellemző belső közigazgatási intézmények, az adóbeszedés, a jogi képviselet, a történések és számadások feljegyzésének lehetősége.
A bonyolult írásrendszer később azonban a fejlődés gátjává vált. Egy kínai iskolás legalább tíz évet eltölt az alap képszó készlet elsajátításával. A megkívánt szintű memorizálás sokszori és szisztematikus ismétléssel oldható csak meg, ami rengeteg időt és energiát emészt fel. S míg a kezdetekkor a jelek rendszere is relatíve egyszerű volt, addigra a modern (értsd a középkor óta kialakult) gazdasági és technológiai fejlődés mérhetetlen terheket rak az ilyen jelrendszeren alapuló nyelvre. Vagyis míg régen a jelrendszer elsajátítása előnyt jelentett, addigra mára ez a hosszadalmas folyamat a fejlődés gátja lett: felsőbb tudományok elsajátítása helyett az írás jelrendszerének megtanulására fordítják a diákok idejük jelentős részét.
Összehasonlítva, egy betű alapú írás elsajátítása sokkal kevesebb időt vesz igénybe, amely tevékenység után a diák teljes mértékben koncentrálni tud a (felsőbb) tudományok tanulására. Nem tíz évig tanul írni és olvasni, hanem csak körülbelül egy-két évig.
Lehet, hogy hasonló bajba jutottunk a magyar nyelvvel is.
Míg régen kiválóan szolgált minket, megfelelő mértékben elhatárolt, óvott, ápolt és eltakart, addigra mára ezen különálló nyelv miatt a magyar társadalom nagy része még mindig szegregálódva a sarokban áll egy-egy páneurópai dzsemborinál. S nem csak az a baj, hogy mi nem értjük, hogy a többiek mit mondanak, de ők sem értik, hogy mi mit próbálunk elmondani, megértetni velük.
A gerillamarketing blog szerint kellene már egy magyar Cohn Bendit, hogy ne csak külföldön, de magyar nyelven is szembe tudjon valaki sikerrel szállni Orbán Viktorral és a Fidesz vezetőségével. Hogy legyen valaki, aki a kettős, vagy többes mércének sikerrel és hathatósan tükröt tudjon állítani. Nyugat-európai szemmel erre semmi szükség nincs. Az EU parlamentben Bendit szájából elhangzottak ugyanolyan felhanggal csengenek vissza a francia, német vagy angol fülekben. Nem csak azért, mert a kölcsönös nyelvismeretnek köszönhetően fordítás nélkül érti sokmilliónyi ember eredetiben, hogy miról is van szó, hogy miként figurázza ki megannyi parlamenti képviselő a másikat. Hanem azért is, mert a nyugat-európai országok többségénél a nyelvi határok könnyebben áthidalhatók, s az egyre intenzívebb kommunikáció miatt az elmúlt két évszázad alatt elindult, és az elmúlt néhány évtized alatt felgyorsult gondolatcsere miatt az alapértéket és a középutas értékrendek is még szorosabban összecsiszolódtak.
Nekünk nem azért kellene egy Cohn Bendit, hogy az orbáni vagy fideszes vágtázást időnként megállítsa, hanem azért, hogy a kinti értékrendet magyarra fordítva próbálja meg elmondani, érthetővé tenni. S tegye ez ismét és ismét és ismét és mindaddig, amíg valahogyan nem kezd az gyökeret ereszteni a fejekben. Hogy végre megértsék a választópolgárok, hogy a választásokon nem a pártoknak, hanem nekünk, választóknak kellene nyernünk. Vagy, hogy a demokratikus jogállam alapköve a párbeszéd, az önmérséklet és a visszacsatolás.
Akárhogyan is nézem, az elmúlt húsz évben a nyelvünk cserben hagyott minket. Az anyanyelvünk az, amely nem hogy nem segít abban, hogy németül, angolul, franciául is értsünk, de egyenesen gátol minket abban, hogy egy lassan, de egyre biztosabban kialakuló európai gondolkodásmódot eredeti nyelvi szinten átérezhessünk.
Ha valaki azt hiszi, hogy modern kori Arany Jánossal a helyzet megoldható lenne, az sajnos téved. Mint ahogy minden fordítás ferdítés is (hogy a klasszikusokat idézzem), nincs az az fordító, aki a mai híráradattal és a döntésekkel összekapcsolt időkorlátokkal versenyt képes tartani. S a demokrácia sincs úgy felépítve, hogy egy (vagy pár) fordító világán keresztül kényelmesen megismerhetjük a valóságot. Vagy megtanulunk legalább egy kicsi is érteni azok nyelvén, akik ma meghatározzák azt, hogy Európa merre tart, vagy kimaradunk a fontos részletekből.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy kis országunkban ha csak a saját nyelvünket beszéljük, az mindig is akadálya lesz annak, hogy az európai tábor közepéhez közelebb kerüljünk.
