Meghűlt bennem a vér, ahogy egy olvasói levelet olvastam, amit egy bizonyos Manthos úr küldött be az Economist szerkesztőségének. Ahogy írja:
Az ország politikai elitje korrupt, ők és az általuk kedvezett szakszervezetek halmozzák fel a járulékokat és kedvezményeket, az állami vállalatokat használják fel arra, hogy a bennfenteseket alkalmazzák ahelyett, hogy tényleges üzleti tevékenységet végeznének, és megakadályozzák, hogy a magán szektor érdemben működhessen és felvegye velük a versenyt. ...
... Az elmúlt 18 hónapban nem hajtottak végre érdemi gazdasági reformot, hiszen a politikai elit még mindig azt hiszi, hogy az ország túl nagy ahhoz hogy tönkremenjen, és valaki majdcsak megmenti őket.
... Az állam növekszik, és miért is akarnák a politikusok a bennfenteseket maguk ellen gerjeszteni reformokkal? A csődnek csak örülnének, hiszen a frissen nyomtatott pénzzel az először a saját körük járna jól, miközben a kirobbanó inflációt a többség fizetné meg.
Csak egy külföldi nyomásra végrehajtott gyökeres politikai nagytakarítás tudná elérni, hogy Görögország végre elinduljon felfelé a lejtőn.
Nos, az utolsó mondat elárulja, hogy a görög politikai helyzet miatt ragadott tollat Manthos úr. Akárhogyan is nézem, majdnem úgy hangzott, mintha a magyarról akart volna írni.
A teljesség kedvéért itt az eredeti szöveg is, angolul:
The country has a corrupt political class, people who featherbed benefits for themselves and their preferred trade unions, operate state-owned enterprises as vehicles for employing cronies rather than as businesses, and obstruct the functioning of the private sector to neutralise potential competition. The laws protecting parliamentarians from prosecution would make Silvio Berlusconi blush.Under these circumstances, to discuss economic statistical aggregates such as output, employment and growth is meaningless, as the economy is dysfunctional. There has been almost no reform in the 18 months since the crisis started, because the political class still reckons at the end of the day Greece is too big to fail and will always be rescued.
The Greeks have a word for those who are recipients of the state's favours: the volemmenoi, loosely meaning those "made comfortable". The newly unemployed are almost all casualties from the private sector. The state is growing, in effect, so why should politicians risk antagonising their cadres with reform? They would welcome a return to the drachma because freshly printed money would be handed in the first instance to the volemmenoi, who would benefit from inflation at everyone else's expense.
Only foreign pressure for a root-and-branch clean-up of politics can allow Greece to start healing.
