Schmitt hazaérkezése után megjárta a megfelelő folyosókat, és táskájában volt egy dosszié, tele papírral. S bár nagyon sokan azt várták, hogy a mostani balhét már nem viszi el szárazon, ennek ellenére sérthetetlennek lett kinyilvánítva Orbán által, de csak azok után, hogy vele is beszélt.
A dosszié is ott volt, a benne levő papírok csendben figyeltek.
De vajon mi lehet bennük?
Schmitt elvesztette a doktori címét. Pedig világosan megmondta a bizottságnak, hogy mit is vár el tőlük, hogy milyen eredménnyel kell majd a vizsgálatnak lezárulnia. S a doktori cím elvesztése után, annak ellenére, hogy még a kormánypárti sajtó, a Fideszes honatyákról nem is beszélve, is azt pedzegette, hogy bizony mennie kéne, sőt, hogy valószínűleg menni is fog, egy rövid beszélgetés után maradt a helyén, sérthetetlenül.
Mindig elfelejtem, hogy Magyarországon még a legabszurdabb megoldásokat is képes túlszárnyalni az aktuális politika akkor, ha a megélhetéséről van szó. Vagyis amikor a játszma arra megy ki, hogy hogyan maradjon talpon, hogyan tartsa meg a pozícióját akármi áron. Elképesztő mennyiségű kreativitásra képes a magyar elit ilyen esetekben.
Szóval tegyük fel, hogy a dosszié nem tartalmazott mást, mint azt, hogy Viktor, ha lemondásra kényszerítesz, velem együtt fogsz a várfokról ugrani, mert egyedül nem megyek. Persze vannak, akik ennek pont a fordítottját látják a mostani helyzetben.
Az ügynökügy eltussolása után nem nagyon tudok másra gondolni, minthogy a dosszié, megannyi társával együtt egy körkörös zsarolási játék részese. Egy olyan belső, politikai hátsószobás körjátéké, amelyet oda-vissza átszőttek az egymás hatását erősítő közös cinkosságok, ezzel fogvatartva az összes szereplőt.
Akárhogyan is, a szocializmus negyven évét, úgy látszik, nem egykönnyen fogjuk levetni, főleg, ha ilyen kiterjedt szövevényes érdek- és egymás ellen felhozható bizonyítékhalmaz tartja a helyén.