Nagy örömmel olvastam a hvg.hu-n Papp László Tamás cikkét. Nem csak azért, mert hozzám hasonló gazdasági elveket látszik vallani, hanem azért is, mert rávilágit a magyarországi politikai elit legnagyobb hibájára: azt hiszik, hogy értenek a gazdasághoz.
Hagyjuk egy kis időre a vicceket arról, hogy vajon egy politikus mihez is ért valójában, és koncentráljunk a fájó valóságra, miszerint a sokáig mögöttünk kullogó Szlovákia által felvert port nyelhetjük ezentúl csak. A soktényezős egyenlet talán egyik legfontosabb eleme az, hogy az ottani politikai változások szerencsére nem tették tönkre azon kezdeti próbálkozásaikat, hogy a gazdaságot ne nyúzzák halálra, hanem hagyják hogy a saját törvényei szerint működjön. Hogy ne az éppen hatalomra juttató politikai réteg hirtelen jobbulását, megsegitését tartsák szem előtt, hanem az egész ország hosszútávú fejlődését.
A Kádár rendszer legnagyobb átka szerintem az, hogy hozzászoktatta a tisztelt állampolgárokat a nagymértékű elvonás és újraelosztás örömeihez. Az a tény, hogy egy ilyen rendszerben élnek meg a legjobban a semmittevők, már csak hab a tortán. Sajnos ez tűnik a magyar út eszenciájának.
Ezzel a magatartással, a kapitális mértékű, rétegpolitikával megtámogatott elosztással kellene most felhagyni, dehát kinek fáj ez a legjobban, ha nem annak, aki a legtöbbet kaszálja? Ez pedig sem ezen rétegeknek, sem a belőlük táplálkozó mai magyar politikai pártoknak nem érdeke.
Gazdaság- és társadalompolitikai kurázsi kellene Magyarországra, Papp László Tamás szerint.
Együtt a kettő, de valahogy mégiscsak szétválasztva, szerintem.
