Örömmel is, meg bánattal is olvastam Vajda Éva írását az index-en. Örömmel, mert végre egyre többen írnak arról a sajnálatos jelenségről, hogy a magyar gazdaság eldzsentrisedik. Lassan mindenki mindenkinek a nagybácsija, ismerőse, és ha nem, akkor meg helló, eláshatja magát, mert sokra nem megy, az biztos.
Lassan kezd az ország a mikszáth-i kisregénnyé visszaalakulni, ahol a közeli és távoli kapcsolatok mindennél többet érnek, és csak ezek számítanak már. Vagy mint ahogy az annak idején, az átkos szocializmusban volt. Protekcióval ment a szekér.
És pont ez az oka, hogy örültem is, meg nem is. Mint ahogy a hvg is írta, a korrupció lassan teljesen megbénítja az országot. Adót nem fizetni megszokássá vált, egymást, de főleg az államot kijátszani elfogadott. Csak közben a nemzetközi véleményalkotók sem ülnek a babérjaikon, és egyre kevésbé hízelgő, amit mondanak.
Baj van, már vagy tíz éve, és csak most kezd a többség ráeszmélni, hogy ha azt mondja külföldön, hogy magyar, akkor nem örül mindenki, hanem egy olyan félre már nem érthető sanda mosolyt küldenek felénk, hogy ja, bocsika, már hallottunk ezt vagy azt...
