Talán mégiscsak az lesz a legjobb, ha a FiDeSz, Orbán Viktorral az élen megnyeri a választásokat.
Mert ha igaza van a sok közgazdásznak, hirtelen ijedtemben Dr. Jandek Géza cikkére gondolok itt, akkor pont akkora, amikorra talán úgy gondolja majd a sikeres FiDeSz, hogy révbe ért, megválasztatódott a nagy magyarság általa vala, egyszer csak keményen beszarik az ország, de úgy végérvényesen, törölgetési lehetőség nélkül. Ahogy annak idején, középiskolásan neveztük ezt az állapotot, Gárdonyi után szabadon, olyan iszamósanra szarik be.
Hiszen mi lenne annál nagyobb büntetés a FiDeSznek az eltéblábolt kormányzásuk után, minthogy ők kapják a nagy gazdasági pofont, amit a semmittevésükkel oly szépen előkészítettek.
Mert Orbán már most kész arra, hogy a nemlétező forintokat szétossza a rászorulók között, hiszen az energiaárak nagyon magasak (pedig nem), és még az európai unió is azt mondja, hogy aki megtalálja a kiskaput, az ne mutogasson az unió felé (hóógyispersze).
Megy már megint a gazdasági szarakodás, és már nagyon iszamósodik.
Gárdonyi után, szabadon.