Grabovszki legutóbbi kommentje miatt kellett tollat ragadnom. Röviden: szerinte nincs baj a fizikával, csak a mostanihoz még ki kell találni a matematikát is, és ez nem megy ilyen könnyen. Vannak túlkapások, de még nem lehet tudni, hogy ez jó vagy sem (valószínűleg jó, csak még nem tudjuk, hogy mire).

Nos, a Not even wrong és a The trouble with physics elolvasása után nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a mostani részecskefizikával tulajdonképpen délibábokat kergetünk, mert már az QED-vel (quantum elektrodinamika) bajok vannak, és innentől meg csak lejtő az egész...

Grabovszki legutóbbi kommentje miatt kellett tollat ragadnom. Röviden: szerinte nincs baj a fizikával, csak a mostanihoz még ki kell találni a matematikát is, és ez nem megy ilyen könnyen. Vannak túlkapások, de még nem lehet tudni, hogy ez jó vagy sem (valószínűleg jó, csak még nem tudjuk, hogy mire).

Nos, a Not even wrong és a The trouble with physics elolvasása után nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a mostani részecskefizikával tulajdonképpen délibábokat kergetünk, mert már az QED-vel (quantum elektrodinamika) bajok vannak, és innentől meg csak lejtő az egész.

Szemezgetek a könyvekben leírtakból, csak a legmellbeütőbbeket említem itt.

1. Ha valaki nekiáll, és megpróbák egy QED-s perturbációs expanziót megcsinálni Feynmann diagrammok segítségével, akkor látni fogja, hogy minden egyes perturbációval a diagrammok egyre bonyolultabbá válnak, és bizonyos paraméterek (coupling constants) egyre magasabb hatványokon térnek vissza minden egyes perturbációnál. Ez még nem lenne baj, ha az egész konvergens lenne, de az esetek 99 százalékában nem az. Vagyis ha minden tagot összeadunk (mint ahogy az illik végtelen sorok esetében) akkor az eredmény végtelenben tart. Ha csak az első néhány tagot számoljuk ki, és adjuk össze, akkor viszont egy, a mért eredményeket nagyjából közelítő értéket kapunk. Az eltérés +/-10%. És ez még jó egyezésnek mondható. Az, hogy melyik tagnál állunk meg, tipikusan úgy van megszabva, hogy megnézzük, mikor a legkisebb az eltérés, és akkor kijelentjük, hogy most jó.

2. A superszimmetria elmélet szerint a kozmológiai konstans értéke, amely a vákuum energiasűrűségét hivatott leírni, nagyjából 10⁴⁴ eV⁴. Az asztronómusok szerint viszont a mért érték nagyjából 10^-12 eV⁴ körül van. Vagyis az elmélet és a gyakorlat 10⁵⁶ nagyságrenddel van arrébb. Ha tovább finomítjuk az elméletet (pl supersymmetrical grand unified sting theory), akkor a vákuum energiasűrűsége kb. 1.6 x 10¹⁰¹ eV⁴ értéken jön ki, ami így 10¹¹³ nagyságrenddel lő mellé.

3. A standard modellnek is vannak alapvető problémái, csak rendszerint nem beszélünk róla. A legfontosabb, és legelemibb a szimmetriaválasztás, SU(3) x SU(2) x U(1), amit nem indokol semmi az ég világon. Egy normális, fundamentálisnak mondott, elméletnek világosan ki kellene fejtenie, hogy miért ilyen szimmetriával kezdünk, és mi(k) ennek az oka(i). Amíg a QCD elméletben (quantum chromodynamics) az SU(3) részben nincsenek szabad paraméterek, az SU(2) x U(1) részek miatt egyből beugrik egy-két paraméter, aminek értéket kell adni, csak senki nem tudja, hogy miért is annyi az annyi, azt viszont igen, hogy ha nem annyi, akkor az eredmények nem egyeznek a mért adatokkal. Ennél már csak az rosszabb, hogy az U(1)-es rész lehetséges, hogy matematikailag nem is konzisztens.

4. A standard modellben minden érdekes dolgot (három generáció, a vákuum szimmetriatörése, a leptonok és kvarkok tömege és elegyedési szögei, a théta paraméter 0 értéke, a neutrinók tömege, stb.) valamiféle kézzel beállított paraméter értékéhez kötünk. Vagyis minden, amire a standard modellt használni akarjuk, végeredményben egy kézzel végzett paraméterbeállítás eredménye. Így könnyű elméletet gyártani...

Összességében a standard modellben 17 olyan paraméter van, aminek értékét mindenféle magyarázat nélkül előre beállítjuk, és akkor a modell nagyjából leírja a kísérleti eredményeket. Annak idején az első bejegyzést azért írtam, mert a standard modell a gravitációt le sem írja. Talán ez a legnagyobb hibája.

Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a legújabb, minimally supersymmetric standard model, SMMS, ehhez hozzáad még 105 újabb paramétert, akkor az ember csak rázza a fejét. Ha elindul a LHC (large hadron collider), akkor mérnek majd valamit, és hozzáigazítják az elméletet a paraméterek segítségével. Ez nem fizika szerintem.

Vagyis összefoglalva, szerintem igenis baj van a mai fizikával. Szerencsére nem csak én vagyok ezzel így. Annak idején Wolfgang Pauli szerint, valamit lehetett hamis (wrong - falsch), vagy teljességgel rossz (completely wrong - ganz falsch), vagy már az sem (not even wrong - nicht einmal falsch). A mai fizika a standard és húr elmélettel szerintem a harmadik kategória.