Elrettenve olvasom az Orbán interjú után kialakult kettős világképet, ahol a nol.hu-n lehúzzák róla a maradék bőrt, a Magyar Hírlap oldalán meg persze dicsőítik.
Gondoltam, ne legyek elfogult, ránéztem a Fidesz honlapján a programjukra, hiszen Orbán azt nyilatkozta, hogy van tervük, és ha akarják, akkor három hónapon belül változás lesz.
A Fidesz programja 2007. decemberére datáltatik.

Azóta pedig azért szerintem elég sok minden megváltozott. Nemcsak a világgazdasági helyzet. Nemcsak az itthoni gazdasági helyzet. Ami igazán megváltozott, az az emberek elvárása.
A szép szavak, és hangzatos ígéretek mellé mostanság már a számokat is le kell tenni ahhoz, hogy az ember hitelesnek hangozzék. És a számok teljességgel hiányoznak a Fidesz honlapjáról. Vagy Orbán nyilatkozatából. A vita már régen nem arról folyik, hogy mit is szeretnénk, mert hiszen már régen nincs meg az a játéktér, ami rengeteg variációra adna lehetőséget. A vita most arról szól, hogy azt a keveset, amit meg lehet, és meg kell tenni, az hogyan is csináljuk.
Ehhez pedig érdemben hozzászólni csak úgy lehet, ha nemcsak a nagyvonalakat ábrázolja az ember, hanem azt is, merre és hányat kell lépni ma, holnap, holnapután. A számokban sem az értékük a fontos, hanem az, hogy konkrétak, követhetőek, számonkérhetők.
Konkrétumok nélkül a Fidesz szerint hogyan lesz ebből ország így?