Megkönnyebülve olvastam Viczián Zsófia írását
a koment.hu-n, amiben elég kiegyensúlyozottan ír arról, hogy sokan,
akik elmennek az országból, hogy máshol tegyék szerencséjüket,
tudásukat próbára, nem térnek vissza. Soha többé. A Szózatot idézve
kérdezi Viczián: "Itt élned, halnod kell?"
Nos, egyiket sem. De nem is ez a lényeg.
Sokan vannak, akik egyből vért kiabálnak, ha valaki elmegy, hiszen hogyan is meri, itt volt kitaníttatva (ingyért vagy nem ingyért, lényegében mindegy), és most csak úgy se szó, se beszéd, elmegy.
Aztán sokan vannak azok is, akik csak sóhajtanak, hogy de jó nekik, ők mehetnek, mert megtehetik, és milyen kár, hogy én meg nem, pedig igazán mennék.
Nos, miért nem lényeges mindez?
A legfontosabb, amit látni kell, hogy...
Megkönnyebülve olvastam Viczián Zsófia írását a koment.hu-n, amiben elég kiegyensúlyozottan ír arról, hogy sokan, akik elmennek az országból, hogy máshol tegyék szerencséjüket, tudásukat próbára, nem térnek vissza. Soha többé. A Szózatot idézve kérdezi Viczián: "Itt élned, halnod kell?"
Nos, egyiket sem. De nem is ez a lényeg.
Sokan vannak, akik egyből vért kiabálnak, ha valaki elmegy, hiszen hogyan is meri, itt volt kitaníttatva (ingyért vagy nem ingyért, lényegében mindegy), és most csak úgy se szó, se beszéd, elmegy.
Aztán sokan vannak azok is, akik csak sóhajtanak, hogy de jó nekik, ők mehetnek, mert megtehetik, és milyen kár, hogy én meg nem, pedig igazán mennék.
Nos, miért nem lényeges mindez?
A legfontosabb, amit látni kell, hogy mostanra tényleg megvan annak a lehetősége, hogy valaki külföldön éljen. Egyre többen tanulnak nyelveket, és a közoktatásunk is elért abba a stádiumba, hogy egyre több egyetemi és főiskolai szak és diploma akkreditálva van, vagyis itthon is, külföldön is elfogadják az okmányokat (vagy egy azokkal egyenértékű papírost).
Innentől kezdve már nem lehet azt mondani, hogy valaki cserben hagyta az országát, és megy. Mint ahogy Tótawé mindig is mondja, a globalizáció nem opcionális, azaz nem lehet belőle csak úgy kiszállni. Globalizáció van, állandóan van. Ha jól működik, mind a munkavállalók, mind a mukáltatók jól jár(hat)nak vele.
Ebből következően az az állapot, hogy a magasan képzettek egyre növekvő arányban keresnek külföldön munkát, nem jelent semmi mást, mint azt, hogy Magyarország a nemzetközi munkaerőpiacon nincs igazán feltörő helyzetben (hogy finoman fogalmazzak). Vagyis a munkát kínálók nagy nemzetközi versenyében mi nem tudunk világszínvonalú állásokat kínálni pl. az orvosoknak, mérnököknek, jogászoknak, és így tovább. S minthogy a magasan képzetteknek van legtöbbször a legjobb lehetősége arra, hogy menjenek, itt jelentkezik legelőször kézzelfoghatóan ez a jelenség.
Így hát elmennek. Nem az ő hibájuk, se nem az oktatásé. Az ország hibája az, hogy olyan rendszer épített ki az elmúlt néhány évtized alatt, hogy nem tud megfelelő, világszínvonalban legalább annyira jó állásokat kínálni, hogy az elmenés kínját is beleszámítva jobban megérje itthon maradni.
Verseny van, és ez nem opcionális. Abban, hogy versenyzünk-e, abban nincs választásunk. Abban, hogy alulmaradunk-e, abban van.
