Érdekes gondolatra ébresztett rá egy olvasói hozzászólás a komment.hu oldalán azon cikk
kapcsán, amely arra a Karinthy által feltett nagyon találó kérdésre keresi a választ, hogy "mikor engedhetjük meg már végre magunknak, hogy úgy éljünk, ahogy élünk?"
Bankrendszer: nem teljesen ők a hibásak, de igenis, van felelősségük abban, hogy sok (európai mértékkel mérve) szegény ember előtt elhúzták a mézesmadzagot. Sokan haraptunk rá (én is). Jellemzően az a réteg, akik úgy érezték, hogy kidolgozzák a belüket és megérdemelnének már végre egy kis jót.
Két dolgot fontos itt egyből látni.
Érdekes gondolatra ébresztett rá egy olvasói hozzászólás a komment.hu oldalán azon cikk
kapcsán, amely arra a Karinthy által feltett nagyon találó kérdésre keresi a választ, hogy "mikor engedhetjük meg már végre magunknak, hogy úgy éljünk, ahogy élünk?"
Bankrendszer: nem teljesen ők a hibásak, de igenis, van felelősségük abban, hogy sok (európai mértékkel mérve) szegény ember előtt elhúzták a mézesmadzagot. Sokan haraptunk rá (én is). Jellemzően az a réteg, akik úgy érezték, hogy kidolgozzák a belüket és megérdemelnének már végre egy kis jót.
Két dolgot fontos itt egyből látni.
Az első az, hogy szegény ember előtt lehet a mézesmadzagot huzogálni, nem fog harapni.
A buta ember igen. Az előtt még huzogatni sem kell, elég egyszer megvillantani a lehetőséget, és máris kapható lesz a dologra. Pontosan ezt történt a nagy átlaggal. Nem értette, és sokszor nem is akarta érteni, hogy hogyan is lesz a kutyaszarból szalámi. Ami fontos volt, hogy van hitel, kevés a törlesztőrészlet (most, és a többi meg kit érdekel), és lesz belőle valami, amit "megérdemlek". S voltak persze olyanok is, akik értették, de inkább nem gondoltak rá, majd csak lesz valahogy felkiáltással.
A második az, hogy tényleg sokan gondolták, hogy mostmár, ennyi munka után, tényleg megérdemlik, hogy kölcsönből vegyenek ezt-azt.
Persze teljesen alaptalanul.
Az a tény, hogy nem engedhették meg maguknak azt, amire a kölcsönt fel kellett venniük, már önmagában is jelzésértékű: a munkájuk, bármennyire is kifáradtak a végzésében, egyszerűen nem ért annyit, hogy annyi pénzt kapjanak érte, hogy fussa, amire szerették volna. Vagyis lehet dolgozni, és lehet kifáradni is, de ez még nem jelenti azt, hogy keresni is tudnak azzal, amit csináltak.
A fáradság nem érdem, mint ahogy az életkor sem az.
Értéket kellett volna teremteni, nem izzadságot. Akkor lenne pénz arra, ami megtetszett.
Vagyis a bankrendszerre kenni mindezt nem ér. Még barátok közt sem. Amit most éreznek a devizahitelesek, az csak egy felelevenítő gazdasági 1x1, a kijózanodás kicsit ismerős érzésével. Hiszen idáig nem futotta még erre sem...