Nos, megint kiakadtam köztársasági elnökünkre, Sólyom Lászlónak hívják egyébként, engem is mindig emlékeztetni kell rá, annyira szürke egérke a hazai közéletben. Legutóbbi interjújában azt sikerült nyilatkoznia, hogy, idézem:
Az államfő felelevenítette, hogy 2006 októberében, amikor a miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, az alkotmányos demokrácia védelmében kérte a Fideszt, hogy vegyen részt a parlament munkájában. Mint mondta, egyúttal arra is figyelmeztette az Országgyűlést, hogy arról szavaznak, megengedhető-e ez a módszer. "A többség szerint az volt. Ők ennek az értékválasztásnak bélyegét azóta letörölhetetlenül viselik" - tette hozzá.
A kognitív disszonancia itt lóg a levegőben. Sőt, nem csak lóg, hanem inkább egy nagy elefánt személyesíti meg, amely ott áll a sarokban, csak senki nem akarja észrevenni.

Hiszen a köztársasági elnök is része ennek az értékválasztásnak, amelyet az előző kormány folytatott, amelyet a parlament tett meg, amelyet a mostani kormány és ellenzéke folytat.
És ő is viseli a bélyegét. Letörölhetetlenül.
Hiszen nem emlékszem rá, hogy a parlamenti döntés után Sólyom László benyújtotta volna a lemondását. Nem emlékszem rá, hogy az előtte levő periódusban élesen nyilatkozott volna arról, hogy mennyire tarthatatlan a helyzet, hogy mennyire szükségünk lenne a mélyreható reformokra, hogy mennyire nem működik együtt a Fidesz, mint a legnagyobb ellenzéki párt, a kormánypártokkal együtt azért, hogy az országnak jobb legyen.
Nem emlékszem arra sem, hogy a köztársasági elnök bármelyik, komolyabb reformtörekvés mögé állt volna, hogy pl. ellenezte volna a háromnemes szavazást, vagy legalábbis a háromigenes kimenetel mellett lobbizott-érvelt volna.
Akkor most mire megy ki a játék?
Hiszen pont azokat a nyilvánvaló tényeket ismétli, amit a fél ország tud, érez, elfogad.
Persze, hogy nem futja a Bajnai kormánynak komolyabb reformra, mert éppen tüzet olt. Fizetésképesen tartja az országot, és megpróbál rendet tenni ott, ahol a legnagyobb a baj, megpróbálja a költségeket csökkenteni annak ellenére, hogy pont az ellenzéknek ehhez nem igen fűlik a foga (hiszen a következő ciklusi pénzeket farigcsáljuk most).
Ehhez nem kell köztársasági elnök, csak egy kis józan paraszti ész.
Sólyom bort iszik és vizet prédikál. Ideje lenne beszüntetni költségcsökkentés címén.