Olvasom az index.hu-n, hogy a legutóbbi autópálya építésre vonatkozó pályázatot megnyerték, és megindulhat az M3-as meghosszabbítása. A pályázatot elnyerő konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., tagjai pedig a Strabag Építő Zrt., Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint Kelet-Út Kft.
Minden szép és jó lenne, csak azt nem értem, hogy miért is kerül 1 km autópálya majd 1 milliárd forintba. Vagyis, másképpen nézve a dolgokat, hogyan is sikerült kihozni egy ennyi vállalatból álló konzorciumnak minden méternyi autópályát 2x2 sávban 1 millió forintból?
S persze nem csak ez itt a gond, hanem az is, hogy milyen hathatósnak nevezhető ok alapján fogadta el a tendert kiíró állami sztrádaberuházó ezt az összeget?

Hiszen akárhogyan is nézem, az USÁ-ban kihoznak egy sztráda mérföld sávot nagyjából 1 millió dollárból. Számoljuk vissza közösen. Ez mérföldenként 4 millió dollár egy 2x2 sávos autoópályára, ami km-ként nagyjából 2.5 millió dollárt tesz ki. A mai árfolyamon ez nagyjából 475 millió Ft-nak megfelelő összeg.
Ami nem 1000 millió (vagyis 1 milliárd) Ft, hanem kevesebb mint a fele!
Vagyis, ha duplázzuk az árat, amihez az USÁ-ban már hegyes-dombos vidék kell, legalább pár alagút és völgyhíd, akkor kapunk egy, a magyar árakhoz képest még mindig előnyös árat. Persze lehet New Yorkban is autópályát építeni, ekkor az ár már inkább négyszeres, de a Nyíregyháza környéki telekárak csak nem mérhetők össze a New York-iakkal.
S mindezt egy félórás internetes keresés után.
Tényleg nagyon kiváncsi vagyok arra, hogy mit hagytam ki, és miért is kerül itthon ilyen sokba az autópálya készítés.