Akartam egy csattanósat írni arról, hogy a Fideszes adatkezelés, és annak világgá kürtölése egy normális demokráciát alapjaiban felforgató módja miatt beadtam a kulcsot, és sarokba szorítva érzem magam, mert tényleg nem tudom, hogy kire szavazzak...
De nem tettem.
Megtették helyettem mások, elegen. Ahogyan ők, én is csalódottnak érzem magam.
Csalódtam a MSZP-ben az elmúlt 8 éves esetlenségük, köpönyegforgatásuk, korrupciójuk miatt, a Fideszben azért, mert egyrészt aszisztáltak a rendszer lejáratásában és lehetetlenné tételében 8 évig, másrészt pedig mert nem voltak képesek vitatható választási programmal előállni, s emiatt is, meg a fentebb említett hozzáállás miatt is, szavazhatatlanokká tették magukat (legalábbis felelős demokráciai szempontok szerint), az MDF-ben, mert nem voltak képesek magukat összeszedni, rendesen megújítani és mert egy ember válla mögött elbújva próbálnak a parlamentben maradni, az LMP-ben, mert csak névben mások, de igazándiból a Fidesz ellenpólusai semmitmondásban, a Jobbikban azért, mert bár a kérdéseket jól tették fel, az ész megállt itt, s az ösztönök vették át az irányítást.
S az előző posztom logikáját követve még "nem-szavazni" sem tudok, hiszen senki mást sem szidhatok a mai helyzetért.
Ma szavazni kell. Hogy kire, még mindig nem tudom.