Vezettem majd öt órán keresztül, mert el kellett mennem megnézni egy gitárt, amit a végén aztán mégsem vettem meg. S az autó vezetés közben rádióhallgatással töltöttem az időt, s megragadott egy dolog.
A régi Top30 vagy Top40-es, a rádió hallgatás és lemez eladáson alapuló listák helyett most iTunes Top30-as ment a műsorban. Ami három dolog miatt is érdekes, s hogy ennek mi köze van a közelgő választásokhoz, kiderül a végén.
Először is, a heti, havi vásárlások sokkal változatosabb összetételt hoznak, mint akármelyik szakértői vagy kiadói válogatás tudna letenni az asztalra. Arról nem is beszélve, hogy a dalok vásárlók összesen sokkal több dalt "válogatnak" át, mint a lemezkiadók képviselői, főleg azért, mert az iTunes-on keresztül sokkal kisebb kiadók is "szóhoz" jutnak, mint azelőtt. Elérhetők, meghallgathatók.
Másodszor, az eredmény azok véleményét tükrözi, akikről az egész szól. Nem azokét, akik a zenét csinálják, eladják, hanem azokét, aki a zenét hallgatják. Ez a Top30 arról szól, hogy a zenét hallgatóknak mi tetszik, és hogy mennyire, s nem arról, hogy a kiadók mit szeretnének eladni.
Harmadszor pedig, a "szavazás" arról, hogy mi kerüljön egy ilyen iTunes Top30-as műsorba a lehető legdemokratikusabban történik. A saját hasznukat kereső, a műsorszerkesztést manipuláló studiók és lemezkiadók csak közvetlenül tudják befolyásolni a listát. Nincsenek úgynevezett szakértők vagy fókuszcsoportok, akik saját elképezeléseiket, ötleteiket, berögződéseiket próbálják meg a tömegek torkán lekényszeríteni. S a műsorszerkesztők is teljesen rá vannak hagyatkozva arra, ahogyan a zenehallgatók szavaznak arról, hogy mi tetszik nekik, és mi nem. S a zenehallgatók teszik ezt a lehető legdemokratikusabb, a legfüggetlenebb, s a tetszés mértékét a lehető legjobban lemérhető eszközzel.
A pénzükkel.
Ennél egyszerűbb és őszintébb szavazás nem is lehetne. Csak azok, akiknek tényleg tetszik egy dal fogják azt megvenni. Akiknek nem tetszik, azok nem fogják. Itt azt fontos látni, hogy az iTunes esetében nem az illegális letöltésekről, hanem a tényleges vásárlásokról van szó, vagyis egy olyan szavazásról, amikor a szavazat leadása tényleges költségbe kerül a szavazóknak.
S nem arról van szó, hogy melyik rádió milyen pénzeket kap a reklámért, a lemezkiadóktól azért, hogy melyik számot adják le akár naponta többször is. A zenét hallgatók szabadon választanak akkor, amikor egy dalt megvesznek.
Nos, pont ezt kellene bevezetni a politikai célú szavazásoknál is. Hogy mindenkinek fizetni kelljen ahhoz, hogy szavazhasson. Hogy, mégha csak kicsit is, de fiszkálisan ne érje meg elmenni a szavazó urnához.
Legyen egy szavazat mondjuk 1000 Ft. Ha valaki fizet, akkor szavazhat. Igaz ugyan, hogy a mostani Magyarországon egy 300 Ft-os vizitdíj nem ment le az emberek torkán, de az ország sorsa egy népszavazásnál, egy választásnál egy átlagos megfázásnál csak fontosabb, nem? 1000 Ft-nál már inkább meggondolja az ember azt, hogy kiadja-e vagy sem. Aki nem akar, vagy úgy dönt, hogy inkább nem fizet, az nem szavaz. Igaz ugyan, hogy ezzel nem "nem-szavaz", de a mostani rendszerben sem teheti meg ezt.
Egy fizetős szavazásnál csak az állna be a sorba, és tenné le a voksát, aki tényleg erre akarja költeni a pénzét. S minthogy fizetett érte, ha az általa választott kérdés, párt befutós, joggal kérhetné az államon, a pártokon számon, mit is történik ezek után.
Hiszen "fizetett" érte.
