A Mars küldetések egyik legnagyobb technikai kihivása az, hogy hogyan is juttassunk el egy vagy több embert a Földről a Marsra. Az út odáig hosszú, az űrhajósok teljes elzártságban teszik ezt majd meg. Ráadásul mindenfajta külső segitség nélkül kell majd minden külső és belső konfliktussal (meteorbecsapódás, orvosi problémák, személyes viták, stb.) megbirkózniuk. S mindezt úgy, hogy a távolság növekedésével a FÖlddel való kapcsolattartás is egyre több időt vesz majd igénybe, vagyis egy idő után nem lehet csak úgy telefonon megkérdezni, hogy hát, izé, a Józsinak eltörött a lába, és csúful is néz ki, meg hát spriccel a vér is mindenfele, hogy akkor most mi is legyen.

Ennél már csak egyetlen nagyobb technikai kihivás létezik. Az, hogy hogyan is juttassuk el a már a Marson levő embereket vissza a Földre. Ehhez vagy vinni kell pl. megfelelő mennyiségű üzemanyagok, vagy a Marson kell majd ezt az üzemanyagok előállitani. Ezzel a kérdéssel nem csak a visszaút, de az odaút is jelentősen megbonyolódik, hiszen vagy nagy mennyiségű üzemanyagok kell vinni, ami azt jelenti, hogy az odaúton biztosan, és a visszaút első részén is egy nagy méretű üzemanyagbombán utazik majd a küldetés. Vagy pedig a megfelelő műszereket és technológiát kell elszállitani (és a Marson majd üzembehelyezni), hogy ezt az üzemanyagok ott előállitsuk. Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy ez korántsem egyszerű, főleg azért, mert Murphy törvénye szerint ami el tud romlani, az el is fog.

Szerencsére van ennél egy sokkal egyszerűbb megoldás is.

Nem kell visszajönni.

Vagyis, akik mennek, azok ott maradnak.

S még mielőtt valaki teljesen megátkoz, hogy öngyilkos jelölteket akarnék a Marsra küldeni, gondoljuk csak végig, hogy mit is jelent ezt a hozzáállás.

Először is azt, hogy nem kell feltétlenül öngyilkos jelölteknek lenniük azoknak, akik a Marsra szeretnének menni. Hiszen az első nagy expedició célja pontosan az lehetne, hogy egy működőképes, önfenntartó bázist (nevezzük Hidfőnek) hozzon létre a bolygó felszinén. Innentől kezdve a visszajövetel opcionális, nem szükségszerű.

Másodszor azt kell látni, hogy nem feltétlenül az öngyilkossággal egyenlő az, hogy valaki egyirányba veszi meg a vonatjegyet. Hiszen pontosan igy működött az észak-amerikai kontinens elfoglalása. Akik mentek, nem olyan szánkékkal indultak neki az útnak, hogy pár hét, hónap, év múlva vissza fognak vagy akarnak majd jönni. Hanem pontosan úgy, hogy mennek, és ott maradnak.

Lesz, ami lesz.

Harmadszor pedig, ha önkéntes alapon intézzük a Mars utazást, nem úgy, hogy a NASA vagy akármelyik más űrkutatással foglalkozó intézmény belső rendszerében választunk ki valakit, akkor gondolom egyrészt lesz elég jelentkező, aki a kockázatos és a lehetséges dicsőséget is merné vállalni, másrészt pedig alkalmas is lenne egy Mars utazás végrehajtására. Harmadrészt pedig elég sok olyan vállalkozó szellemű ember van, akinek az életében tényleg az lenne a csúcspont, hogy a Wikipedia-ban bekerülne az "Első ember, aki a Marson meghalt" cimszó alá.

Vagyis szerintem nem lenne gond önkéntes jelentkezőket találni (és eleget, hogy a legalkalmasabbakat ki lehessen szűrni belőlük) egy Mars utazás, vagy akár több egymás utáni utazás benépesitésére.

Szóval igaz ugyan, hogy a nem kell visszajönni első nekifutásra igencsak embertelennek hangzik, de volt ez még ennél rosszabb esélyekkel is a történelemben, és milliók tették fel a tétüket a játszmára, és nyertek is.