Érdeklődve olvastam a komment.hu oldalán a fiatal munkakezdőkről szóló cikket, amiben Szilvay Gergely arról a 20-30-as generációról ír, akik az elmúlt évtizedben végezték el felsőfokú oktatásukat, és Európa szerte, legalábbis a statisztikákból így tűnik, képtelenek munkát találni.
Ahogy Szilvay leírja, hiába végeztek el egyetemet, főiskolát, ezek a fiatalok még mindig a szüleikkel élnek, hiszen képesítésüknek megfelelő munkát nem tudnak találni, nagyjából 1000 eurót, vagy még annyit sem tudnak havonta megkeresni, s ez nem elég ahhoz, hogy önálló lábra álljanak. S a számuk egyre csak növekszik Európában, Amerikában, Japánban, és itthon is csak ez várható.
De hiába teszi fel a kérdést, hogy miért is van ez így, nem válaszol rá.
A válasz pedig egyszerű: a mostani fiatal munkanélküli pályakezdők rosszkor rosszat és rosszul sajátítottak el. Első nekifutásra is legalább négy fontos tényező miatt.
Első szerint az ilyen helyzetben levő fiatal pályakezdők otthon csak azt hallották, és gondolom hallották ezerszer, hogy egyetemet, felsőiskolát kell végezniük ahhoz, hogy utána boldogulni tudjanak az életben. A szüleiken is ezt látták, hiszen ők is, egy diplomával a kézben, megcsinálták a szerencséjüket.
Arról azonban a szülők nagy része hallgatott, hogy milyen diplomára is van ehhez szükség. Nagyon sok esetben nem csak hogy nem hagyták, hogy a gyerek az ő mintájukra a szakmát "lemásolja", hanem pont ellenkezőleg, más irányba terelték a csemetét, hogy "neki jobb élete legyen".
Itt jön be a második fontos tényező. Európában hemzsegnek a felsőoktatásban részesült fiatal pályakezdők. Csak az olyanok nem, amelyekre az iparnak, mezőgazdaságnak, a termelő és szolgáltatóiparnak szüksége lenne. Szinte az összes, kicsit is technológia orientált iparág arról panaszkodik, hogy milyen nehéz a megfelelő képzettséggel rendelkezőket megtalálni. S itt a nagy baj. Hiába van valakinek akármilyen ezoterikus (ál)tudományban diplomája, ha az a kutyának sem kell. Hiába van ötvenezer frissen végzett jogász most itthon az ezredforduló óta kiképezve, ha az országnak nem kell több nagyjából pár tízezernél (a mostani munkavállalókat ebbe beleértve). Az egyetemek, főiskolák felelőssége is tagadhatatlan, de mivel nagyon rossz módon finanszírozzuk a felsőoktatást, a mostani beteg számadásnak az egyenes következménye, hogy az felsőoktatási intézmények olyan tagozatokat indítanak, amelyekről az emberek azt hiszik, hogy érdemes tanulni, ahelyett, hogy olyanokat indítanának, amelyekre a munkaerőpiacnak ténylegesen szüksége van.
Itt kapcsolódik össze az első és a második pont. Hiszen nagyon sokszor látni azt, hogy pl. természettudományos területen végzett sikeres szülők gyerekei mindent, csak azt nem tanulnak, amit a szülők. Aminek gyakran az a következménye, hogy a család csak áll és néz, hogy miért is nem sikerül a gyereknek olyan gyorsan és sikeresen elhelyezkednie, mint azt a szülők tették, hiszen a saját szakmájukban bizony volna kereslet csak hát a gyerek akart mindenáron a huszadik századi távol-keleti pop-art kultúra viszontagságaiból diplomázni.
Ami egyből elvezet a harmadik ponthoz. A fiatal állástalan pályakezdő egész életét anyagi biztonságban töltötte el, azt látva, hogy a szülei képesek, és hajlandóak is, megfelelő környezetet teremteni a gondtalan élethez. Csakhogy az, hogy apa-anya tanult, és most megfizetik érte, nem jelenti azt, hogy csak a tanulás ténye (az egyetemi, főiskolai diploma megléte) ugyanilyen helyzetet teremt a frissen végzett csemete számára is. Azt meg elvárni, hogy ez automatikusan megtörténik, gondolom említeni sem kell, mekkora égbekiáltó szamárság.
Viszont a kényelem nagy úr, és pont ugyanez veszi ki a lovat ezen korosztály alól, hiszen a szülők képesek a gyereket a diploma után is eltartani. Ebből következően aztán egyrészt a probléma (a társadalmi szintű képzési mellélövés) a háttérben marad, másrészt viszont a fiatal pályakezdő ösztökéltsége is mérsékelt, ha nem halt már hamvába a kezdettől fogva. Hiszen a szociális védőháló, amelyet a szülők biztosítnanak nem fog egyik napról a másikra eltűnni, s a szülők gyakran feltételek nélkül biztosítják egyébként is.
A negyedik pont kicsit bonyolultabb. Most Európában felnőtt egy korosztály, a hatvanas-hetvenes évekbeli pedagógiai reformok hatására bekövetkezett nyolcvanas és kilencvenes évek ellenreformjai után egy korosztály, amely egyszerűen nem volt kitéve komolyabb versenyhelyzetnek nagyjából egész életében. Szörnyülködve hallgatom nyugat-európai kollegák horrortörténeteit, ahol azt mesélik, hogy az iskolában nekik nem volt se házi feladat, se ellenőrző, se dolgozat, csak projekteket csináltak, isten tudja miért és minek. Igaz ugyan, hogy megtanultak csapatban dolgozni, de elérni, teljesíteni nem, hiszen nem is ez volt a feladat. Akár sikerült a feladvány, akár nem, csak ott kellett lenni, és az már elég volt. Versenyhelyzet az osztályban, az iskolában nem volt, s ha akadt valaki, aki megpróbálta magát a többiekkel összemérni, rendszerint nem hagyták. Hiszen "mindenki egyenértékű" (tagja a társadalomnak), "mindenki egyformán fontos", szólt a mantra.
Csakhogy ez a mantra nem elég az életben, egy egész korosztály tanulja most a saját kárán. Egy egész korosztály áll a kapuk előtt, akik nem tanulták meg mi a teljesítmény, akik nem tudják, hogy ez miről szól. S akárkit kérdezek meg erről, mind az iskolát okolja ezért. S ráadásul pont ez az a korosztály, amely egész életében azt látta, a média azt súlykolta belé, hogy ha szerencséd van, akkor így is, úgy is sztár leszel.
Csakhogy nagyon sokaknak nincs szerencséje. Arra pedig, hogy tényleg abban és ott teljesítsen, ahol és amire szükség lenne, nem képes, mert csak kicsit vagy semmiképpen nem tanulta meg. A helyzet iróniája az, hogy abban sem volt szerencséjük, hogy pont akkor születtek, amikor a média ilyen gyökeres fordulatot vett ebbe az irányba, amely sajnos egybeesett a túlliberalizált, terhelésmentes oktatási módszerek bevezetésével.
Mi a megoldás?
Nos, nagyon valószínű, hogy ez a korosztály el lesz felejtve, vagy ha mégis bevonul a történelembe, majd úgy fog, mint amelyik korosztály az európai nyugdíjrendszereket döntötte romba.
Az egyetlen járható út az átképzés. Olyan szakmákat kell elsajátítaniuk, amelyekre szükség van. S a szakma mellett meg kell tanulni azt is, hogy a siker nem csak jön, és történik az emberrel, mint ahogy az a tévében látható, hanem ezért keményen meg kell dolgozni.
Milyen kár, hogy az elmúlt évtizedet elvesztegették.
