1941-ben a názi német vezetés bevezette az uralma alatt álló területeken a családi pótlékot. Nem ők voltak az elsők ebben, a 19. században Fraciaország tett hasonló kísérletet a nők egyenjogúságának növelésére és a szegény családok anyagi helyzetének javítására az akkori hatalom.
A második világháború során a németek által megszállt területeken más okok miatt került erre sor. A hadiipar felpörgetése és a kétfrontos háború megindítása miatt a német vezetés rákényszerült, hogy a hagyományos családképet, mely szerint a nők helye a család mellett van, felrúgja. A nők foglalkoztatása, a gyárak termelésének felpörgetése nagyobb prioritást kapott, mint a nemzetszocializmus által diktált családkép megtartása. A rendelkezésére álló pénzügyi eszközök közül a családi pótlék tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy a nők tömeges munkábaállását elősegítsék, szorgalmazzák.
Az eredeti törvény szerint minden olyan dolgozó nő részesült családi pótlékban akinek legalább három kiskorú gyereke volt.
Vagyis csak a dolgozó, a munkát vállaló nők részesültek családi pótlékban, s ezt a pótlékot a harmadik gyerek után, a gyerekek számával arányosan növekedve kapták. Az otthon maradt, munkahellyel járó munkát nem végzők nem kaptak semmiféle juttatást, mint ahogy azok sem, akiknek csak egy vagy két gyerekük volt.
Az állam ezzel két legyet ütött egy csapásra. Mindamellett, hogy a három gyerekekes családmodellt is támogatta közvetlenül, az állam azon elv mellett tört pálcát, hogy a családi pótlék nem személy alapú juttatás, hanem pont a munkavégzést, a munkavállalást elősegítő juttatás.
Vagyis azoknak a családoknak, ahol az anya nem aktív kereső, hanem idejét otthon tölti, sem a család nagyságáért, a gyerekek számáért, sem pedig az otthon körüli tevékenységekért, amelyeket az aktív munkavállalóknak a munka mellett kellett volna elvégezniük, nem kompenzálta az állam. Sem azokat, akik kettő vagy annál kevesebb gyereket vállaltak. A családi pótlék a nagycsaládos anyák munkavállalását igyekezett elősegíteni. Vagyis azt, hogy ezek a nők a nagy családból adódó terhek ellenére ne tűnjenek el a munkaerő piacról.
A jelenkori magyarországi vonatkozásait ennek a családi pótlék modellnek, gondolom, nem kell részletesen tárgyalni. Az ilyen állami hozzáállás pont a megélhetési családi pótlék lehetőségét szüntetné meg, hiszen mind a munkavállalás, mind pedig a három vagy több gyerek jelenlétét is megkívánja a juttatás folyósításához.
Azt, gondolom, lehetetlen elvárni, hogy máról holnapra hasonló családi pótlékot vezessen be nálunk is. A jelenlegi szociális berendezkedés és a jelenlegi juttatások hirtelen történő megvonásának szociális következményeinek átgondolása nélkül rövidtávon ez rengeteg család megélhetését tenné lehetetlenné.
De irányadásként mindenképpen érdemes lenne visszatérni a gyökerekhez. Vagyis ahhoz, hogy a családi pótlék nem személy alapú, hanem a munkábaállást elősegítő állami juttatás. Minthogy most itthon az átlag gyerekszám kettő alá esett, s a kormány szerint ez kellő aggodalomra ad okot, két vagy annál több gyerek esetén kellene családi pótlékot juttatni a dolgozó anyáknak. De, az eredeti juttatás szellemiségét szem előtt tartva, csak a dolgozó anyáknak.
Hogy tényleg pótlék legyen a családi pótlék.
