Azok, akik azt hiszik, hogy most Magyarország Abszurdisztán, ahol semmi sem úgy működik, ahogy kellene, azok még nem olvasták Micheal Foley "The Age of Absurdity" című könyvét. Kevés olyan könyv került a kezem közé az elmúlt egy évtizedben, amikor az első néhány fejezet elolvasása után teljességgel meg voltam győződve arról, hogy az író bölcs ember. Nem csak okos, nem csak jól ír, de sokat látott, sokat gondolkodó és bölcs.
Így van ez Micheal Foley-val is. A könyv szinte elejétől végéig tele van idézhető passzusokkal, amelyek jönnek és jönnek egymás után feltartóztathatatlanul. S teszi ezt könnyedén, miközben szinte az összes valamire való nagy gondolkodót, az ókori görögöktől kezdve Budhán át a 19. és 20. század nagy filozófusaiig idéz, referál, bevon a gondolatmenetbe, az érvelésbe. S új fénybe helyezi a filozófusokat is: ezidáig nem tudtam például Kant-tal igazán mit kezdeni, de mostantól, hogy tudom, hogy csak a csattanó kedvéért képes furcsábbnál furcsább gondolatmeneteket végigküzdeni, érdemes lesz megint nekikezdeni az írásainak.
Miről is szól a könyv?
Mindenről, amiről egy kis gondolkodás után rádöbben az átlagos ember, hogy valami itt nincs rendjén vele. A sztárságról, a szerelemről, a munkáról, az emberek koráról, a szakmai ismeretekről, az életről, a mélyebb, komolyabb gondolkodás világméretű hiányáról.
Arról, hogy miért is személyes és önző a szerelem, és miért nem az a szeretet, s hogy miért nem lehetnek a házasok igazán sokáig szerelmesek. Arról, hogy mennyire megalkudott a világ a mostani sztársággal, azzal, hogy semmihez nem értők, igazán semmit nem tudók vannak a rivaldafénybe állítva csak azért, hogy a napi betevő szellemi rágógumink meg legyen. Arról, hogy többet dolgozunk mint valaha (értsd az elmúlt néhány ezer éves átlagot nézve), teljesen önként, és sokkal boldogtalanabbak vagyunk tőle. Arról, hogy mennyire visszás az örökös fiatalság kultusz, miközben pont az idősödéstől kellene azt várnunk, hogy tényleges, használható dolgokat tegyen le az asztalra. Arról, ahogy a folyamatos gyakorlás, a rengeteg befektetett idő és energi egyszer csak magától életre kel, és a művészben elkezd önnállóan csodálatos remekműveket alkotni.
Nem akarom, és nem is tudom egy blog keretein belül, végigsorolni azt a rengeteg döbbenetszerű felismeréssel járó gondolatsort, érvelést, amelyet Foley az olvasóival megoszt. Csak annyit tudok mondani, hogy egy olyan könyvről van szó, amelyet még többször le fogok emelni a polcról, hogy tájékozódjak, hogy értsek, hogy támpontokat találjak, hogy ismét szórakozzak a világ furcsaságain.
Foley egy koherens, jól végiggondolt és nagyszerűen leírt világszemléletet tár elénk a mai világ majd minden összetevőjének kritikájával együtt. Ami a könyv végére mégiscsak élhetővé, elviselhetővé teszi az abszurditás a mai világban tapasztalható mértékű uralmát.
