Nagyon örülök, hogy a projekt vezetési gondolatcserénk új fordulóhoz érkezett. Az ITélet blogon akocsis tovább görgette a gondolatmenetet arról, hogy mit is jelent a jó projektvezetés, és miért is nem sikerül olyan gyakran, mint szeretnénk. Érdemes elolvasni.
A poszt azonban nem hagyott nyugodni.
Ahogy írja:
Szóval ami az eredeti cikket kiváltotta, az a szakmai körökben ismert tény, hogy a projektek sikeressége meglehetősen alacsony. A Standish Group évente megjelenő elemzése könyörtelenül rávilágít a tényekre. 2009-ben például csak a projektek 32%-a volt sikeres.
...
Az is látható, hogy igazából 2000 és 2009 között túl sokat nem változott a sikeresség, nagyjából 30% körül mozgott.
Elgondolkoztatott, hogy ha valaki hidat tervezne hivatásból, és mondjuk a hidak 30%-a sikerülne csak (a többi összeomlik építés közben, vagy megépíthetetlen, vagy nem használható hídként, vagy olyan ronda/drága, hogy senkinek nincs kedve megépíteni), akkor ennek mi lenne a következménye? Vagy ha mondjuk házat, autót, repülőt tervezne, olajfinomítót vagy nukleáris reaktort, és csak a tervek harmada "jönne" be, meddig hagynák a tervezőasztal mellett, hogy rajzolgasson? Vagy ha egy sebésznek jó egyharmadnyi beavatkozása lenne csak sikeres? Vagy ha egy pilóta csak minden harmadik leszállás után hagyná egyben a gépet?
Az igaz világban (a projekt vezetés világán kívül) valószínűleg nagyon hamar következményei lennének az ilyen egyharmados "siker"-nek. Egyrészt ez illető nem kapna túl sok munkát, másrészt valamiféle szakmai kör keményen el kezdené vizsgálni, hogy ez hogyan lehet, mi az oka, kinek a hibája, stb. Vagyis nem, hogy nem maradna következmények nélkül, hanem várhatóan komoly változásokat idézne elő mind szakmai, mind társadalmi szinten (a törvényhozásról nem is beszélve) mind az ő életében, mind a szakma megítélésében és tovább fejlődésében.
Akkor pedig égető a kérdés, hogy a projektek egyharmados siker rátáját miért is tűrjük még meg? Hol van a szakmai szervezet (a "céh" akocsis szaváva), amely a kétharmados sikertelenséget tanulmányozza, hol vannak a felülvizsgálatok, hol van a szakmai alapú, nyílt rendszerű vizsgáztatás?
Sehol. Vagy annyira nagyon el van rejtve, hogy senki nem tud róla.
Ebből pedig két dolog következik. Az egyik az, hogy a projekt vezetés nem szakma, de legalábbis nem olyan, aminek bármiféle tudományos alapja, keretei és szabályai lennének. Mert ha lennének, akkor az egyharmados sikert már régen kivizsgálták, darabjaira szedték volna, és a világ mai állása alapján már régen orvosolták is volna ezt a fajta és az ekkor méretű balekoskodást.
A másik következménye pedig — bármennyire is szeretnénk máshogyan hinni — az , hogy nagyon valószínűleg a projekt vezetés nem is igazán fontos. Hiszen ha az lenne, nem tűrnénk meg, hogy csak minden harmadik projekt sikerül. Ha igazán fontos lenne, már régen tettek volna róla a szakmabeliek, hogy sikeresebb legyen, mint amilyen most.
S a nagy számú projekteket nézve, ez a harminc százalék még rosszab is, mint gondolná az ember. A projekt vezetés nem hogy segít, hanem egyszerűen ront azon a várhatóan nagyjából fele-fele esélyen, miszerint egy projekt vagy sikerül vagy sem.
Akárhogyan is nézzük, a harminc százalékos siker rosszabb esély, mint a mezei lutri.
