Fontos kérdést boncolgat a nol.hu-n Kalapos Miklós Péter írása. Miszerint nagyon nehéz úgy rendes egészségügyet csinálni, hogy nincsenek meg hozzá a megfelelő források.

Pedig mindenki fizet, aki csak tud. A TB alap is — nem is keveset —, és a kedves beteg is csúsztat, mert enélkül csak a legrosszabbra számít(hat). S pont ez az, ami kiveszi az élét az "itt az orvosoknak olyan rossz, meg nem keresnek eleget" lemez élét.

De ez a poszt nem erről akarna szólni.

Hanem arról, hogy miként lehetne megoldani azt, hogy a betegekben is, a gyógyításban résztvevőkben is tudatosodjon, hogy megfelelő források nélkül nem lesz megfelelő (akármit is jelentsen ez most) az egészségügyünk.

A megoldás erre pedig pofonegyszerű.

Nálunknál fejlettebb országokban a magán egészségügy biztosítókon keresztül áramlik a pénz a betegek zsebéből az egészségügyben dolgozókéba. A beteg elmegy az orvoshoz, kezelik, utána megjön a számla és fizet (vagy ő előbb és a biztosító utána, vagy a biztosító egyből). S most nem is azért érvelek, hogy nálunk is legyenek magán EÜ biztosítók, hanem azért, hogy hasonlóan ahhoz a rendszerhez, itthon is kipostázzák egy betegség (orvos látogatás, gyógyszertámogatás, netán kórházi kezelés) költségét.

S tegyék ezt csak azért, hogy a kedves beteg lássa, hogy mi mennyibe kerül. Nem neki, hanem ténylegesen, az összes támogatással együtt.

Várhatóan elég nagy hatással lenne ez bárkire, amikor kijön a posta, és tudatja vele, hogy a házi orvosi vagy kórházi kezelés nem jár, hanem jut, és bizony kemény pénzekbe kerül. S kerül ez annak ellenére, hogy lehet, hogy a kedves beteg csúsztatott is eleget ott, ahol kellett.

A rendszer és költségeinek átláthatósága szerintem segítene abban is, hogy végre az a kettős helyzet, miszerint hálapénz van, de orvos nem keres eleget, megszűnjön. Vagy legalább is az emberek hallgatólagos beletörődése csökkenjen.

Nagy szükségünk van arra, hogy tisztán lássunk az egészségügy körüli zavarosban. A számlák, és a rajtuk levő számok segítenének.