Orbán Viktor egyik kedvenc vesszőparipája, gazdasági Isauránkkal együtt, szerint a nemzetközi pénzpiac Magyarország ellen spekulál, arra törekszik, hogy az országnak ne menjen jól, hogy az adósságunkat ne tudjuk visszafizetni, hogy mindenféleképpen az IMF-fel kelljen leülnünk tárgyalni.
Pedig ebben egyáltalánem érdekeltek, akár honnan is nézem a dolgot. Sőt, nagyon valószínű, hogy az ellenkezőjében azok.
Először is, a nemzetközi pénzintézetek nem érdekeltek abban, hogy Magyarország elveszítse hitelképességét, hiszen kis hazánk a mostani hitelei részleteinek fizetését is újabbak felvételével állja rendszerint. Vagyis, ha teljesen tönkremenne az ország, akkor az ezidáig felvett hiteleit sem lenne képes fizetni, és akkor senkinek nem lenne jó: sem a korábbi hitelezőknek, akik a kamatokat várják, sem az újonnan hitel nyújtani akaróknak, hiszen a leminősítéssel, a hitelképesség elveszítésével már ők sem adhatnak majd új hitelt.
Másodszor pedig, ha tetszik ez a kormánynak, ha nem, ők maguk teszik ki az országot a nemzetközi pénzpiac spekulációinak azzal, hogy a nemzetközi pénzpiacról finanszírozzák az adósságot, annak újraütemezését és az adósság kezeléssel járó költségeket is. Vagyis pont Orbán és nemzetgazdasági miniszterünk az, akik ahelyett, hogy nemzetközi — de nem a nemzetközi pénzpiacon közvetlenül résztvevő — hitelezőktől vennének fel kölcsönöket (pl. az IMF), folyamatosan a pénzpiacról finanszíroznak mindent.
S ezek után csodálkoznak, hogy a pénzpiac spekulál. Teszik ők ezt mindennel és mindenkivel. Ebben nem vagyunk se különlegesebbek, se másabbak a többieknél. Aki a nemzetközi pénzpiacról vesz fel hitel, az mindenki számol ezzel.
Csak mások, más országok nem csinálnak ebből ekkora hűhót, vagy ekkora háborúsdi jelmezbált.
S majd az összes nemzetközi bejelentésünk is rájátszik erre a spekulációra. Hiszen ahelyett, hogy az Orbán vezette kormány előrelátható, megbízható, és általánosan elfogadott pénzügyi lépésekkel próbálná meg az országot kivezetni a bajból, folyamatosan feltalálják vagy a spanyolviaszt, vagy befecskendezik a soron következő ebola törzset a hazai gazdaságba, s aztán csodálkoznak, hogy valami nem oké.
Semmi más nem vonzza a spekulánsokat jobban, mint a kiszámíthatatlanság, a nem-ortodox gazdaságpolitika és a hülyeség. Mindháromból van nálunk elég. Hát persze, hogy spekulálnak azok, akik megtehetik.
Csak mi megyünk biztosra.
Biztosan tönkre, ha ez így folytatódik tovább.