Remélem, hogy az elkövetkező napokban, hetekben majd nem csak ennyire futja. Vagyis nem csak arra, hogy az elégedetlenségünknek adjunk hangot vagy hogy szavazzunk róla. Nem mintha nem tennénk tépnék a szájukat elegen, eleget vagy elég hangosan. De ez most Magyarországon már nem elég. Mi blogosok, akik értetek haragszunk nyilvánosan, sokszor felfűtött érzelmekkel, nem mindig értünk eleget ahhoz, hogy a megoldást is tudjuk kristálytisztán látni.

Egy dolgot ugyanis nagyon hiányolok.

Azt, hogy valaki a sorból kellő jogi vagy pénzügyi hozzáértéssel felálljon, és azt mondja, gyerekek, nekem se tetszik ez a vérlázító viselkedés, és szerintem van a megoldás arra, hogy miként is szerzünk jogi érvényt az igazunknak. Vagy miként védjük meg egy jó ötlettel a pénzünket.

Mert egy ötlet már nagyon elkélne, hogy ne csak mérgesek legyünk, hanem végre egy lépéssel a kormány előtt jarjunk. Hogy ott fogjuk meg a magánvagyon elsajátítókat, ahol nekik az a legjobban fáj. Vagyis a pénz beszedésénél. Kétségtelen, hogy Orbán úgy döntött, a megfelelő műtétet (szerinte) akkor is végrehajtja rajtunk, ha senki nem kér belőle, s annak ellenére, hogy belepusztulunk mi is, és ő is. 

Remélhetőleg lesz egyvalaki a százkétezer kirabolásra kijelöltből, akinek lesz ötlete arra, hogyan vessünk véget a mostani tarthatatlan helyzetnek. Lesz ötlete arra, hogy miként lehetne a nyugdíj alapokból a pénz időlegesen úgy kivonni, vagy elérhetetlenné tenni az állam számára, hogy az ne férhessen hozzá, de ennek ellenére a nyugdíjalapba befizetett pénz folyamatosan kamatozzon, és később nyugdíjként megkapható maradjon.

Itt az ideje, hogy megmutassuk a kormánynak és kétharmados miniszterelnökünknek, hogy milyen is az igazi magyar virtus. Hiszen tudjuk, hogy a kormány a pénzünkre hajt, mostmár nyíltan, szemlesütés nélkül.

Miért is kellene odaadnunk?