Érdeklődéssel olvastam a No emisszió misszió legutóbbi posztját arról, hogy mit is kellene tennünk abban az esetben, ha tényleg ki akarnánk lépni az EU-ból. Mint mindig, most is a kommentek adtak okot arra, hogy elektronikus tollat ragadjak. Az első téveszme, amit a Jobbik most előszeretettel hangoztat, hogy a mi általunk befizetett összegeket kapjuk vissza az EU-tól. Ez igaz is, csak azt nem szabad elfelejtetni, hogy a befizetések és az EU által nekünk átutalt összeg között többszörös szorzó van. Ahogy a hvg írta:
GDP-arányosan Magyarország számára 2007 és 2013 között éves szinten átlagosan 5,6 százaléknyi forrás áll rendelkezésre, míg a tervezett befizetések a GDP 1 százaléka körül alakulnak.
De ez a poszt mégiscsak másról szól. Arról a téveszméről, miszerint lehet, hogy többet kapunk vissza az EU-tól, de ha ezzel hozzászámítjuk pl. a vámokból elesett összeget, amit azért nem számíthat a magyar állam fel, mert az EU-n belül egy csomó védővám elesett, akkor mégsem állunk olyan jól.
Ahogy ==T==, egy kommentelő írta:
Az EU támogatások összegéből vonjátok le a magyar befizetések összegét és azt a vámjövedelmet, amitől a vámunió miatt elesünk. A megkapott, a támogatásoknál jóval kisebb összeg ára lesz az a júdáspénz, amiért a magyar állam megengedi az uniós cégeknek, hogy kinyírják a hazai vállalatokat ill lemond arról, hogy legalább az állami megrendeléseknél a hazai szereplőket részesíthesse előnyben.
...
Németoszág a legfőbb gazdasági nyertese az uniónak, a támogatások fizetésért cserébe vámok nélkül juthat el az egész uniós piacra...
A rövidlátóság mintapéldája ez a komment.
Hiszen minden magyar cégnek pontosan ugyanilyen lehetősége volt és van arra, hogy ugyanilyen védővámok nélkül meghódítsa a német és az európai piacot azóta, hogy EU tagország lettünk. A magyar borászat pont az EU-s pénzek hatására kezdett el megint virágozni, s kezd lassan, de biztosan stabil európai piacon szerezni magának. A védővámok fennmaradása esetén, az EU-s támogatások hiányában még mindig a nyolcvanas évek szintjén lenne a borászatunk (ami minden volt, csak nem világhíres akkortájt).
Azoknak, akik tényleg exportképes cikkeket állítanak elő, a vámmentes európai piacszerzés lehetősége óriási lehetőség és piaci előny. Nem csak a németeknek, hanem a magyaroknak is. Az nem a németek vagy az EU hibája, hogy a rendszerváltáskor csak annyi és csak annyira gyenge minőségű árunk volt, ami egyszerűen nem lehetett a nyugat-európai piacon értékesíteni.
Ha a magyar piac annyira versenyképes állapotban lett volna a rendszerváltás idején, nagyon nehéz lett volna azt akármilyen gazdasági eszközökkel agyonnyomni. Sőt, tovább megyek, ha a magyar gazdaság most annyira fényesen működne, akkor az európai piacon rengeteg magyar terméket vásárolnának az emberek. Hiszen lehet, hogy a német vagy francia gazdák, iparosok támogatásban részesülnek, de már jónéhány éve mi is ott ülünk az elosztási asztalnál, vagyis normális politikai háttérrel már néhány ágazatban el tudtuk érni, hogy nekünk is megfelelő támogatás járjon és jusson is.
De az EU-s piac (néhány kivételtől eltekintve) nincs elárasztva a csodálatos magyar termékekkel. Sőt, akárhogyan is nézzük az elmúlt húsz évet, nagyon sok dologban a hazai vásárlók sem a hazai termékeket keresték (háztartási eszközök, elektronikai cikkek, autók, stb.), a magyar ipar 'fényessen ragyogó csillaga' ellenére.
Az EU egyik nagy lehetősége az, hogy megfelelő termékkel és európai támogatással (ha valakinek van esze ahhoz, hogy ezt megszerezze) egy viszonylag nagy piacon tud részesedést szerezni. De nem az EU hibája, ha a termék nem elég jó (értsd érték ár aránya nem piacképes), vagy ha az EU-n belül más cégek képesek ezt a terméket olcsóbban és/vagy jobban előállítani.
Tudom, hogy nagyon sokat szeretnék, ha az eurónak, az EU-nak csak azt az oldalát látnánk, ami a GDP-nknek ad éves szinten 3-5%-os lökést. A versenyt, a kihívást, az európai szintű megmérettetést ezek az emberek nem szeretik.
Pedig ez az euró másik oldala.
