Érdekes témát feszeget Peter Miller "Smart swarms", vagyis "Okos rajok" című könyvében. Azt, hogy miként is lehetséges az, hogy a nagy rajokban élő, de önmagukban nem igazán értelmes állatok, gondoljunk csak a méhekre vagy a heringekre, összehangolt mozgásra, és akár igen bonyolult cselekvés sorozatokra, vagy kifinomult döntésekre képesek.
Vagyis hogyan lehetséges az, hogy a kevésre képes egyedek sokasága egyszer csak sokkal többre képes, mint azt az egyedek képességének összege engedni következtetne?
A válasz egyszerű, vagy inkább egyszerűnek tűnő szabályok rendszerében rejlik, amelyeket autonóm egyedek hajtanak egyszerre végre. Ilyen szempontból egy méhraj sokkal demokratikusabb, mint egy humán közösség, hiszen amíg az emberek könnyen befolyásolhatók azzal, hogy hányan és mit választanak, addig a méhek kirajzásakor az új fészek kiválasztása tényleg demokratikus módon, független egyéni döntések alapján történik. Vagyis egy olyan folyamat során, ahol az egyes méhek választása nem befolyásolja a többiek választását, de ahol a legvégén mégis a többség akarata dönt.
A szabályok mellett (amelyek a viselkedésformákat szabályozzák) három alapelv érvényesül az okos rajok döntésozatala során. Ez a három pedig: 1. Keresd a különböző tudást, információt vagy véleményt. (Seek a diversity of knowledge.) 2. Segítsd elő az ötletek barátságos megmérettetését. (Encourage a friendly competition of ideas.) 3. Használj hatékony módszereket a jobb lehetőségek kiválasztására. (Use an effective method to narrow your choices.)
Mind a három alapelv hiányzik a mai magyar politikai életből.
Először is, a kétharmados többség egyenes ági következménye, hogy alig vagy egyáltalán nem érdekli a mostani kormányon lévő erőket a mások véleménye, vagy bármilyen alternatív megoldás vagy lehetőség. Ilyen politikai környezetben a monokultúra virágzik a diverzitás helyett: az egyetlen, pártvonalas vélemény a többféle lehetséges válaszok vagy megoldások helyett.
Másodszor, megint a kéthamados többségből fakadóan, szinte semmiféle tényleges (barátságos vagy nem barátságos) verseny nem alakulhat ki a különböző ötletek, vélemények, megoldások között. Kétharmad van, pártvonallal, és az ebből fakadó egyirányú, kevesek által kialakított és sokak által gépiesen támogatott véleménnyel együtt. S mivel pont a Fidesz által sokat hangoztatott "párt életi kistéka" egyik alaptörvénye az, hogy aki nincs velünk az ellenünk van, az ilyen ötletek barátságos megmérkőzésére még lehetőség sincsen.
Harmadszor pedig még nem alakult ki a magyar politikai életben egy olyan hatásos mechanizmus, amely a különböző ötletek, vélemények megtárgyalása után lehetőséget nyújtana arra, hogy a közösség hatásosan tudjon egy egységes véleményt formálni. Nem tudjuk még a politikai vitákat lezárni, konkludálni, és a kialakított véleménnyel, a közös álláspontra építve továbblépni. A szokás inkább az, hogy ezer éves (szó szerint) sérelmeket újra és újra a felszínre hozva és ott tartva egyszerűen nem tudunk, nem akarunk továbblépni, még akkor sem, ha a közösség hosszútávú érdeke ezt már régen megkívánná.
Az a tagadhatatlan érzés teszi a mostani politikai helyzetet annyira lehangolóvá a könyv olvasása után, miszerint a politikai elit még egy okos raj (smart swarm) szellemi szintjét sem éri el.
Vagyis, hogy a politikai életünknél, kultúránknál még egy csapat méh, egy heringraj is okosabb, szofisztikáltabb.
Tényleg szomorú.
