Nagyszerű, lebilincselően okos könyvet írt Peter Ward "The Medea hypotheis" címmel. Feltételezésének lényege az, hogy a Gaia elmélettel szemben, miszerint a bolygónk, mint élettelen és élő anyag szerves együttese képes hosszútávon kiegyenlíteni a belső és külső negatív hatásokat, gondoljunk csak a globális felmelegedésre vagy egy meteor becsapódásra, a Földanya, az Élet nem jóságos. Ezért nem is hívható Gaia-nak.
Ward szerint, s ezt az állítását nagyon meggyőző érvekkel támasztja alá, az Élet saját maga elpusztítására van berendezkedve. Vagyis nem Gaia, a gyermekeit védő, hanem Medea, a saját gyermekeit megölő Földanyánk van.
Az elmélet arra a megfigyelésre alapul, amely szerint a bilógiai rendszerek, a darwini ecolúciós verseny nyomása alatt mindig is arra fognak törekedni, hgy a rendelkezésre álló erőforrásokat maximálisan kihasználják. Vagyis, egy darwini evolúciós verseny nem képes egy bizonyos, a bioszférában beálló negatív hatást kompenzálni, nem fognak egy erőforrás felhasználási versenyben a létért folyó harc közepette félreállni csak azért, hgy a Föld ne károsodjon tovább. Pont ellenkezőleg, egy ilyen életre-halálra folyó küzdelem leginkább csak a fő okozója lehet egy ilyen bioszféra szintű egyensúly vesztésnek.
Az evolúciós kutatások legújabb eredményei Ward elméletét támasztják alá.
A földi élet szén alapú. Az összes modern archeológiai mérés szerint a Föld atmoszférájának széndioxid szintje hosszútávon szinte folyamatosan csökkent a kezdeti majd 15%-os szintről a mai közel 400 ppm, vagyis 0.04%-os szintre. A szén két úton tud az atmoszférából "eltűnni". Biológiai és geokémiai folyamatok révén.
A biológiait szinte mindenki ismeri: a növények fotoszintézise a széndioxidból szerves anyagokat állít elő, amelyek aztán a biológiai körforgást táplálják. Az így megkötött szén egy része kivonódik a körforgalomból: mocsarakban vagy a tenger fenékre süllyedve betemetődik és kőszénné, olajjá vagy földgázzá változik évmilliók során.
A geokémiai útvonal ennél sokkal egyszerűbb. A nagy hegységek lepusztulása, az erózió egyik fő kémiai reakciója nem más, mint a szilikátok karbonátosodása, amikor szilícium alapú kőzetek széndioxid felvétel hatására kvarccá és karbonátokká alakulnak át.
A két folyamat jelenleg összehasonlítható nagyságrendű, de a múltban nem mindig volt ez így. A Karbon időszakban, pont a szárazföldi növények megjelenésekor a bilógiai útvonal jelentős lökést kapott. Az ebben a korban lerakódott szénrétegek is ennek a bizonyítékai. Olyan nagy mértékű és olyan gyors volt a széndioxid kivonása a légkörből, hogy a bolygó egy komoly jégkorszakba zuhant, tömeges fajkihalással megspékelve a történteket.
Ha a Gaia elmélet igaz lenne, akkor kellett volna egy olyan kompenzációs folyamatnak lennie, vagy hirtelen kialakulnia a Karbon korban is, ami megvédte vona az akkor élő fajokat attól, hogy eltűnjenek az evolúciós színtérről. De, legalábbis az archeológusok szerint ilyen nem volt.
Helyette a fotoszintetizáló növények addig folytatták az akkor élő bioszférára hosszútávon káros tevékenységüket, amíg az bolygó szintű katasztrófáoz, globális lehüléshez és a jégbolygó kialakulásához vezetett. Tipikus Medea történet a jóságos Gaia teória helyett.
A mostani helyzetünk is hasonló. Egy faj hatására jelentősen csökkentek az életterek, hirtelen változtak-változnak meg a életteri és időjárási viszonyok, s ugyanezen faj járul ahhoz is hozzá, hogy korábban óceánokkal elválasztott helyeket tudjanak 'idegen' fajok néhány éven-évtizeden belül meghódítani.
A múlttal ellentétben viszont most hatalmas előnyben vagyunk. Hiszen most ugyanez a faj képes arra, hogy a korábbi Medea hipotézis szerinti önhalálba való előremenekülést megállítsuk, és ha kell, vissza is fordítsa. Erre sem a karbonkori növények, sem a későbbi tömeges kihalásért felelős élőlények nem voltak képesek.
Csak ehhez pont azt kell megérteni, hogy a Gaia hipotézis nem igaz, sőt, pont az ellenkezőjét hirdeti a Medea hipotézissel nagyon is egybeeső valóságnak.
Itt az ideje, hogy felvegyük Medea ellen a harcot.
