Akkor most fogjuk egymás kezét vagy inkább mégsem? Tótawé szerint azt kellene tennie az ellenzéknek, Tallián Miklós szerint meg már ezt is mindegy. Nem azért, mert a nemzetközi coming-out napnak vége van, hanem azért is, mert (szerintem nagyon helyesen) úgy látja, hogy a mostani elitet leváltani akaró, vagy abban reménykedő ellenzék is pont ugyanarra használná fel a hirtelen szerzett hatalmat, amire a Fidesz: az elmúlt néhány év sérelmeinek orvoslására.

Ebből pedig nem lesz ország, akárki meglássa. Legalább is addig nem, amíg (Tallián meglátása szerint) nem fogjuk valahogy az államháztartás pénzügyeit rendbeszedni.

Miért is olyan nehéz ezt a beszélgetést elkezdeni? Miért olyan nehéz a tényleges költségvetési adatokról beszélni? Arról, hogy mennyi folyik az államkasszába és mennyit költünk ebből mire?

Nagyon kellene egy szakmai és társadalmi párbeszéd. Arról, hogy mit lehet, mit kellene és hogy mire van pénz. Csak ehelyett sem a kormány, sem az ellenzék (most vagy az előző ciklusban) nem hajlandó ebbe belekezdeni vagy ezt a párbeszédet normális körülmények között tartani. Hiszen csak azzal vannak elfoglalva (a kevés kivételtől eltekintve), hogy miért és hogyan kell revansot venniük, vagy hogy hogyan kellene (a lehető leggyorsabban) meggazdagodniuk.

Arról kellene beszélni, hogy ténylegesen mennyibe (értsd pontosan hány millió vagy milliárd forintba) kerül az egészségügy, a nyugdíj, az oktatás, és hogy mit kapunk az elköltött pénzünkért. Arról, hogy mennyiért végzi a közigazgatás a dolgát, és hogy mennyire hatékony az európai vagy hazai versenyszférához képest. Arról, hogy a társadalom melyik rétege és mennyivel járul hozzá az adóbevételekhez, s utána ezekből milyen mértékben részesül.

Nem azért kellene ezeket nyilvánosságra tárni, mert egy újabb kör ujjmutogatásos népjátékot akarnék kezdeményezni (mondjuk a mostani feszült gazdasági helyzetben ez nagyjából elkerülhetetlen), hanem azért, hogy végre a tények beszéljenek a vélemények helyett. Vagyis nem azt kellene kibeszélni, hogy kinek a hibája az, ami most van, hanem hogy milyen is ténylegesen a helyzet, és ha baj van, akkor mekkora ez. A tények, a tényleges számok ismerete nélkül azonban ezt nem lehet.

Az elmúlt hetek költségvetési kavalkádja azonban csak azt az nyugtalanító érzésemet erősítette meg, hogy a kormány, a pénzügyminisztérium nem tudja, hogy ténylegesen mennyi adóbevételt kezel az állam és hogy mire is költjük el ezeket a forintokat.

Innentől kezdve már nem a kezünket kell fogni.

Hanem a fejünket.