Róna Péter egyik nol.hu-n megjelent posztjában arról ír, hogyan próbált meg a politikai elit az elmúlt húsz évtől először elhatárolódni, majd hogyan adta át magát mégiscsak az elmúlt húsz évbeni erkölcsi és politikai szellemiségének mindezek ellenére. A billentyűzet fogásra azonban nem az a tény késztetett, hogy a mostani politikai elitünk egyre inkább hasonlít az Állatfarm-ban olyan pontosan leírt "a régi rendszert leváltani akaró de közben teljesen magukkal meghasonuló elit"-re, hanem a következő bekezdés:

Semmi jele, hogy a külföldi tőkétől való függőséget meghaladva, kilátás lenne Bajnai elképzelésében egy életképes honi iparra, mezőgazdaságra és szolgáltatásra, és általában az értéket teremtő szellemi munkára.

Elképesztőnek tartom, hogy megint azt várja Róna Péter, és valahol az egész magyar társadalom, hogy jön egy másik politikai vezető vagy elit, amely majd előhúzza a kalapból a honi ipart, mezőgazdaságot és értéket teremtő (szellemi) munkát.

Nooooormális?

A politikai elitnek soha nem ez volt a feladata, akármennyire is kacérkodnak az ötlettel. Egy politikus (a néhány kivételtől eltekintve) nem fog ipart vagy mezőgazdaságot teremteni. Nem azért, mert nem tudna, hanem azért mert sem lehetősége, sem hatásköre nincs rá.

Egy politikus nem ipart teremt, vagy mezőgazdaságot, hanem egy olyan belső közigazgatási rendszert, amely azoknak kedvez, akik ipart, mezőgazdaságot akarnak teremteni. Egy politikus nem tud munkahelyeket teremteni (Orbán akármennyire is szerette volna ezt elhitetni a szavazókkal), hanem olyan befektetési környezetet, olyan adózási rendszert, amely a munkahely teremtést segíti elő, amely a munkáltatást ösztönzi, amely a munkáltatók és munkavállalók adminisztrációs terheit csökkenti, amely az önálló, tőkére (hitelre) alapuló munkahely teremtést helyezi előnybe. S nem azt, hogy valaki azt várja, ahhoz szokjon hozzá, hogy majd az állam megoldja az ilyesfajta problémákat, majd az állam (minisztérium, polgármesteri hivatal) munkahelyet teremt és felvesz mindenkit és munkát, keresetet és meg- vagy önbecsülést ad.

Ez volt a szocializmusban, és tényleg jó lenne erről már leszokni.

Az állam nem fog közvetlenül új munkahelyeket teremteni, sőt elsődleges feladata pont az lenne, hogy azt ne a saját berkein belül (értsd a központi költségvetésből táplálkozó szerveken belül), hanem pont a gazdasági versenynek kitett szférában serkentse ezt elő. Persze az lehetséges, hogy jól átgondolt gazdasági vagy adminisztrációs lépésekkel bizonyos ágazatok működését könnyebbé vagy gazdaságilag rentábilisabbá teszik, de ez még messze nem esik a munkahely teremtés oly csábítóan bűvös körébe. Ez így történik mindenhol, s pont ez az a gazdasági eszköz, amelyet kormányok, minisztériumok tudnak felhasználni arra, hogy a gazdasági fejlődést befolyásolják.

Ezt a hozzáállást kellene egy új politikai vezetésnek elsajátítania, s ennek a témának kellene a mostani politikai párbeszéd középpontjában állnia.

Ha a politikai elit tényleg hisz abban, hogy a magyarok annyira találékonyak, mint amilyennek képzeljük magunkat, akkor már tényleg ránk bízhatná azt, hogy ipart, mezőgazdaságot, szolgáltatásokat teremtsünk és úgy általában értéket előállító szellemi tevékenységet folytassunk. Csak ehhez félre kellene állniuk az útból, s hagyniuk kellene, hogy a tőkével rendelkező egyének és vállalatok ezt megtegyék.

Azt elvárni, hogy állam, a következő politikai elit ezt megteszi helyettünk, nem össze- vagy visszafogás.

Szimplán melléfogás.