A tizenharmadik havi nyugdíj borzolja a munkavállalók idegeit már egy ideje. Nemcsak azért, mert nagyon átlátszóan a Fidesz választási kampányának részeként szavazatvásárlásnak tűnik (vagy az is), hanem azért is, mert pont a munkáltatók és munkavállalók által befizetett adóból és nyugdíjjárulékokból kell majd ezt az összeget kinyögni. S minthogy a rétestésztát sem lehet a végtelenségig nyújtani, ezért az extra havi nyugdíjért is máshol, másoknak kell majd a nadrágszíjat szorosabbra venni. S a probléma nem csak 2013-ban, hanem az azt követő években is fennáll majd, hacsak nem vonja vissza a következő kormány ezt az intézkedést.
A hosszútávú megoldáshoz (és az ehhez szükséges társadalmi kiegyezéshez), persze vezet út, nem is egy.
A miniszterelnökünk kijelentette az Idősügyi Tanács alakuló ülésén mondott köszöntő beszédében:
Magyarország megújulásában az idős emberekre is szükség lesz, a tudásukra, a tapasztalatukra, és ne szégyelljük kimondani, egyre inkább szükségünk lesz még a munkájukra is.
A megoldás, szerintem, itt keresendő.
Abban mindenki egyetért, hogy a tizenharmadik nyugdíj költségeit valakinek ki kell termelnie. Enélkül csak kölcsönökből lehet az összeget fedezni, ami sem rövid-, sem hosszútávon nem megengedhető a jelenlegi nagy gazdasági szabadságharcban. A kérdést körüli társadalmi feszültség is pont ebből származik, hiszen nem csak ebben az évben, de az elkövetkező években (a nyugdíjrendelkezés visszavonásáig) ezt majd meg kell tennie valakinke. Akik már nyugdíjba mentek, azoknak persze ez nem gond, de akik még nem — főleg az aktív keresőknek —, azoknak igen.
A költségkitermelést miért is ne lenne a legjobb azoktól várni, akik éppen már nyugdíjba szeretnének (tudnának) menni? Vagyis a nagy társadalmi szolidaritásban maguk a nyugdíjat a közeljövőben élvezni akarók tehetnék meg az első lépéseket azzal, hogy a többletköltséget úgy fedezzük, hogy a nyugdíj korhatárt emeljük annyira, hogy a munkában maradók által befizetett nyugdíjjárulék pont megfeleljen a már nyugdíjasok még egy havi nyugdíjának költségének.
Ebbe a rétegbe így aztán nem csak az éppen nyugdíjkorhatár előtt állók, hanem mondjuk az előnyugdíjazással nyugdíjba vonuló katonák, tűzoltók, rendőrök, stb. is részt vállalhatnának. Így egy szélesebb társadalmi támogatottság alakulhatna ki, hiszen mindenki, aki nyugdíjba készül az utolsó (extra) munkaéveiben azért dolgozna, hogy a nyugdíj elérésekor a tizenharmadik fizetését is megkapja a 12 mellé.
Ha valakiben túlbuzog az igazságosság, akár vissza is rendelhetné az elmúlt időszakban nyugdíjba vonultakat dolgozni annak függvényében, hogy a tizenharmadik havi fizetés költségeinek előteremtéséhez átlagosan hány hónapot-évet kell a mostani korosztálynak ledoldoznia.
A visszatérők között aki nem talál vagy kap munkát, az a mostani szabályok szerint vagy munkanélküli lenne vagy még az se. Így aztán még többet takaríthatna meg az állam a kiadásokon, ami megint csak segíthet(ne) a társadalmi elfogadtatásban.
Persze ezt, így, egy kormány sem fogja megvalósítani, hiszen sem a nyugdíjkorhatár további emelését, sem a már nyugdíjasok munkába visszahívását nem akarja vagy tudja véghezvinni. Pedig anélkül, hogy meg legyenek rá a pénzügyi fedezetek, elég komoly badarság lenne a tizenharmadik havi nyugdíjat kiosztani.
