Orbán Viktor nem volt jelen a Parlamentben, amikor a képviselőház a választási regisztrációról szavazott, vagyis arról, hogy minden szavazóképes állampolgárnak mostantól kérnie kell, hogy felvegyék a választói névjegyzékbe. Ha valaki nem szerepel ebben a névjegyzékben, akkor a választásokkor nem szavazhat.
Orbán Viktor nem volt jelen a szavazáskor. Nekünk az új törvény szerint majd személyesen kell megjelenni a jegyzői hivatalban, hogy a kérelmet (amit majd mindenkinek kipostáznak) benyújthassuk. Vagy at ügyfélkapun keresztül is megtehetjük, feltéve, hogy az okmányirodába már egyszer elmentünk személyesen.
Orbán Viktor nem volt jelen, amikor azt szavazták meg, hogy mindenkinek legalább egyszer jelen kell lennie, hogy szavazhasson.
De nem azért, mert nem akarta, hogy ezt a törvényt megszavazzák, és távollétével üzent a Parlamentnek. Hanem egyszerűen azért, mert még csak az országban sem tartózkodott. Látszólag valami nagyon más fontos dolga akadt Szlovéniában. Pedig szerintem az ok, hogy nem volt jelen, ennél sokkal egyszerűbb. Egy olyan ember, aki még soha nem hazudott, most nem akar majd ebbe a vétségbe esni.
Ezért nem volt jelen.
Azért, hogy később, ha netalántán valaki felelősségre akarná vonni, ha valaki a bölcsességét kérdőjelezné meg, ha valaki a politikai integritásáról kérdezné, nyugodt és tiszta szívvel állíthassa, hogy ezt a törvényt ő nem szavazta meg. A többiek igen, de ő nem.
Orbán Viktor nem szavazott.