Azon gondolkoztam, hogy miért van is, meg nincs is igaza Tóta úrnak amikor azért érvel, hogy nehogy már népszavazáson döntsük kollektive el, hogy kelljen-e vagy se egy szolgáltatásért fizetni (ugye a legutóbbi népszavazás is erről szólt). Az eredeti cikk itt olvasható.
Szerintem abban igaza van, hogy erről nem igazán lehet népszavazással dönteni, és hogy a alkotmánybíróság saját maga alatt ásott egy akkor gödröt ezzel az üggyel, amiből nagyon nehéz lesz kimászniuk. Abban is igaza van, hogy mostantól lehet majd 200 ezer aláirással arról is népszavaztatni, hogy akkor ugye a vasárnapi ingyensört is visszaállitsuk.
Az ellenérv, vagy inkább ellenérzés viszont hasonlóan jogosnak érződik: ennél többet már senki sem akar adóként kifizetni, és egyébként is, hova megy el ez a sok pénz.
Szóval itt van a kutya elásva: principiálisan igaza van Tóta úrnak, 100%-ig mellette állok. Ha lenne egy világos - értsd viszonylag kis időbefeketetéssel könnyen átlátható - kimutatás arról, hogy hova is megy el az adófizetőktől beszedett pénz, szépen, tételesen sorbaszedve, gondolom ők is megértenék, hogy erre szükség van.
De nincs.
Pedig kellene, hogy legyen, hiszen demokráciában élünk.
De lehet, hogy jobb is, hogy nincs. Mert ha lenne, akkor meg nagyon valószinű, hogy nem nagyon tetszene: az ország legnagyobb foglalkoztatója az állam, nagyon aránytalan az újraelosztás (demográfiailag, és hovatartozás szerint), túl nagy a deficit, és túlságosan kicsi az értékfelhalmozás (ld. infrastruktúra, szellemi termék, nemzeti erőforrások). Szóval megyünk lefele a lejtőn, csak az adósságunk nő.
A mostani helyzet azért csak jobb. Igaz, hogy nincs ingyensör, de kimutatás sincs. Csak pánikolnánk...
