Persze most mindenki meg van győződve arról, hogy Budapest tényleg a legjobb jelölt Európa új, uniós szintű technológiai intézetének. Bajnai Gordon mellfeszítve értekezett erről a hvg.hu oldalán.
A lólább még akkor sem lóg ki, amikor fényes szelek által fújt technológiai múltunkról van szó, mert hát ki tagadná, hogy annak idején, a tizenkilencedik század fordulóján bizony értelmi nagyhatalomnak számítottunk, ha máshogy nem, a lakosok számára kivetítve. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere, és néhány kerületi határon belül kineveltünk egy-pár híres Nobel-díjast is. Azt nem szokás hangoztatni, hogy bizony fogalmunk sincs, hogyan.
Meg aztán, hogy mentsük, ami menthető a mundérbecsületből, nem is szabadna egy modern gondolkodású embernek gigaintézetekben álmodnia, vélekedik Bajnai úr. Nem azért, mert nagyon valószínűleg sem belső, magyar forrásból, sem a külföldiek idecsalogatásából nem jönne igazán létre (mert ugye mit is mondjunk nekik, hogy világszinvonalú a pornóiparunk?). Hálózatra van szükség, de csak azért, mert akkor az előrelátható nagy bukás is több vállon oszlik majd meg. És ez így a jó.
Csakhogy a paripa hátsó végtagja ott találtatik kikandikálni, amikor Budapest főpolgármesterének szavait tolmácsolni kellett Brüsszelben. Abban az egyszerű tényben, hogy tolmácsolni kellett.
Itt a baj, kérem szépen. Hiába jönne ide hétvilág meg a pereputtya, ha szellemileg nem tudna a lábát megvetni Budapesten. Nincs meg a kritikus szellemi tömeg sem a magfúzióhoz, sem ahhoz, hogy bátran mondjuk: Budapest világváros, mindenféle alapszolgáltatással és földi kényelemmel, amit nem magyarul beszélők elvárnak egy magát nemzetközinek valló helytől. Elég bemenni egy postahivatalba, és máris nyilvánvaló, hogy miről is beszélek.