Írja az origo a OOONinja után, hogy bizony lassul az OpenOffice programcsomag minden egyes újabb kiadás után. Ami nem meglepő, még egy open fejlesztett programcsomag esetén sem.
Amit az ember még könnyen elfogad, az az, hogy bizony egyre többet lehet csinálni a programokkal, és hogy emiatt egyre bonyolultabbak a forráskódok, és hogy ezeket bizony tovább tart betölteni, mint az egyszerűbbeket. Még azt is talán érteném, hogy miért is kell egyre bonyolultabb programokat írni, hiszen az egyre újabb és újabb lehetőségek egyre komplikáltabb módon hívhatók elő az új programokban.
Amit viszont nem értek, hogy ha valami ugyanazt az egyszerű feladatot szeretné elvégezni, akkor miért kell erre egyre többet, és többet várni,
Miért nem lehetséges az, hogy egy programnak a lehető legegyszerűbb elemei töltődjenek be először, és ha valami bonyolultabb dolgot akarjon csinálni az ember, akkor az első használatkor történjen meg ennek a modulnak a betöltése?
Hiszen milyen nagyszerű lenne, ha egy szövegszerkesztő esetén pl. csak a kezelőfelületet irányító alapmodul töltődne be a leggyakrabban használ betűtípusokkal együtt (ez nagyjából az átlagos felhasználónál Times, Arial, és legnagyobb sajnálatomra Comic Sans). A legtöbben egyszerűen csak írni akarnak valamit, ami alapvető formázási trükkökön túl nemigen terjed. Nyitás, mentés, nyomtatás, és kész, zárás.
Ha valaki elkezd vadabb dolgokkal foglalkozni, hadd töltse be a program az éppen ahhoz szükséges modult akkor, amikor elkezdené azt használni?
Hogy miért nem így van ez most is, szerintem nagyban abban keresendő, hogy a modul-szerű programozás régen kiment a divatból, meg persze abban, hogy éppen emiatt a Moore és Wirth törvények szépen kiegyenlítik egymást (az első szerinti hardware fejlődést a második szerinti program lassulás öli meg).
Pedig milyen szép is lenne...
