Nagyon érdekes programot sugárzott a BBC Horizon című műsora. Egy új kétrészes epizódban egy igencsak kényes témát feszegettek, szokásukhoz híven, a műsorhoz méltó alapossággal és higgadsággal. A címben feltett kérdéssel, "How mad are you?", vagyis, hogy "Mennyire vagy őrült?", azt a vékony és nem igazán definiált határvonalat keresték, hogy kire is mondható, hogy mentálisan segítségre szorul, és ki a normális (ha van ilyen egyáltalán).
A program összegyűjtött öt komoly lelki problémával küzdő személyt, és öt önkéntes, lelki betegségben igazoltan nem szenvedő egyént. Az öt napos programban különböző feladatokat oldattak meg velük, csoportban vagy egyénileg, és közben egy háromtagú pszichiátriával aktívan foglalkozó bizottság figyelte minden lépésüket, mozdulatukat a kamerákon keresztül. A bizottság feladata egyszerű volt: megmondani, hogy ki a pszichiátriai eset és ki a normális.
Nagyon érdekes programot sugárzott a BBC Horizon című műsora. Egy új kétrészes epizódban egy igencsak kényes témát feszegettek, szokásukhoz híven, a műsorhoz méltó alapossággal és higgadsággal. A címben feltett kérdéssel, "How mad are you?", vagyis, hogy "Mennyire vagy őrült?", azt a vékony és nem igazán definiált határvonalat keresték, hogy kire is mondható, hogy mentálisan segítségre szorul, és ki a normális (ha van ilyen egyáltalán).
A program összegyűjtött öt komoly lelki problémával küzdő személyt, és öt önkéntes, lelki betegségben igazoltan nem szenvedő egyént. Az öt napos programban különböző feladatokat oldattak meg velük, csoportban vagy egyénileg, és közben egy háromtagú pszichiátriával aktívan foglalkozó bizottság figyelte minden lépésüket, mozdulatukat a kamerákon keresztül. A bizottság feladata egyszerű volt: megmondani, hogy ki a pszichiátriai eset és ki a normális.
Az öt pszichés jelölt mindegyike komoly problémával küszködött, de már kezelés alatt állt. Az öt azonosítandó tünetegyüttes a következő volt: depresszió (depression), anorexia (eating disorder), OCD (obsessive compulsive disorder), mániákus depresszió (bipolar disorder), és szociális fóbia (social anxiety). Az öt normális embernél az előzetes szűrés nem talált semmiféle pszichés tünetet. Tisztában voltak azzal is, hogy lehetséges, hogy a bizottság rájuk próbál majd sütni egy nem kívánatos bélyeget.
Mondani sem kell, hogy a bizottság öt teljes napi vizsgálódás után az ötből csak kettő személyt tudott azonosítani. Mindkettő nagyon karakterisztikus viselkedésmintán alapszik: az OCD esetén az érintett nagyon ódzkodhat az érintéstől (emiatt alakul ki a napi 50-100-szoros kézmosás rituáléja is), az anorexia is viszonylag könnyen ment a személyiség kép eltorzulása miatt.
Meglepő volt mint a csoport mind a bizottság számára, hogy az egyik beteget az első napot készek voltak egészségesnek titulálni, aminek persze nagyon örült. Az ötödik nap végéig nem tudták azonosítani a betegségét, vagyis csak azt tudták, hogy beteg, de ezen információ tudatában sem sikerült pontosan azonosítani, hogy mi is a baja.
A másik kettőt nem találták meg a hét végéig.
Érdekes volt látni, hogy a hétköznapi, normális viselkedésminták mennyire átalakulnak a megfigyelő szemszögéből, ha valaki tudatosan próbál dolgokat belemagyarázni. Azt is nagyon érdekes volt látni, hogy kezelés alatt álló pszichés betegek mennyire hétköznapian tudnak viselkedni (a nagy kérdés a depressziós egyén körül lebegett, őróla tudták, hogy valami baja van, csak azt nem sikerült eltalálni, hogy mi). Az is meglepő volt, hogy teljesen normális emberek mennyire érzékenyek arra, hogy valaki figyeli a viselkedésüket, és hogy bármit tesznek, abba bele lehet majd valamit magyarázni.
És érdekes volt látni azt is, hogy mennyire megváltozott a viselkedésmintája a bizottságnak is az első nagy baki után, amikor kiderült, hogy egy beteget akartak egészségesnek nyilvánítani. Hogy milyen könnyen jelentette ki az egyik bizottsági tag: "Őrült voltam, hogy ebbe belekezdtem..."
Ilyen vékony ez a határvonal.
