Kiment a biztosíték, már megint. Írja a nol.hu, hogy végre nagy a gáz, és talán változik a kormány hozzáállása is a helyzethez Komoly a válság, változik a forgatókönyv címmel. És még én azt hittem, hogy tényleg így van.
Pedig dehogy.
Megint arról van szó, hogy gond van, a költségvetés hiánya meg nem akar magától eltűnni. Szerencsére már a szokásos, akkor növeljük az elvonást a termelő szektorban beidegződést már nem meri a kormány eljátszani. Így most a fogyasztók felé fordulnak...Kiment a biztosíték, már megint. Írja a nol.hu, hogy végre nagy a gáz, és talán változik a kormány hozzáállása is a helyzethez Komoly a válság, változik a forgatókönyv címmel. És még én azt hittem, hogy tényleg így van.
Pedig dehogy.
Megint arról van szó, hogy gond van, a költségvetés hiánya meg nem akar magától eltűnni. Szerencsére már a szokásos, akkor növeljük az elvonást a termelő szektorban beidegződést már nem meri a kormány eljátszani. Így most a fogyasztók felé fordulnak. Ha megemelik a fogyasztáshoz kötött adónemeket (pl. ÁFA), akkor az még ösztönző hatással is lehet a megtakarítás növelésére, hiszen akkor az emberek kevesebbet fognak majd vásárolni.
Teszi ezt a kormány ahelyett, hogy azon gondolkozna, hogyan tudná a költségeit, a kiadásait lefaragni ahelyett, hogy a bevételét próbálja megint kétségbeesetten növelni.
Nincsenek tükrök a parlamentben és a miniszteri hivatalokban, hogy a tisztelt urak időnként belenézzenek, hogy azokat is lássák, akiktől tényleg el kellene vonni?
Nem változott itt meg a forgatókönyv. A kormány megint valaki másra mutat, most a vállalkozások szerencséjére nem rájuk.
Tényleg komoly a válság.