Kicsit csodálkozom azon, hogy milyen csönd van az ÉS-ben megjelent Bokros esszé körül. Amikor a kivonat, és a főbb pontok kijöttek az indexen, én is ugrottam rá, utána kellett még egy jó hetet várni arra, hogy az interneten is megjelenjen a cikk (az ÉS nem szereti a fákat).
Pedig az esszé nagyon is ott van, és keményen osztogatja a tutti fruttit jobbra is, balra is. Gondolom az esszé hossza és tartalmassága az, ami a reagálást lassítja.
Be kell vallanom, hogy az első, kivonatos olvasáskori megjegyzésem, hogy az új "Bokros-csomagban" nincs elég szó arról, hogyan lesz kisebb az állami apparátus, nagyon mellé lőttem. Mea culpa.
Hiszen majd minden lényeges kérdésben (egészségügy, társadalombiztosítás, oktatás, közigazgatás és közteherviselés) Bokros igenis keményen véleményt nyílvánít, és egyből hathatós megoldásokat is javasol, amelyek között szinte mindig ott van...Kicsit csodálkozom azon, hogy milyen csönd van az ÉS-ben megjelent Bokros esszé körül. Amikor a kivonat, és a főbb pontok kijöttek az indexen, én is ugrottam rá, utána kellett még egy jó hetet várni arra, hogy az interneten is megjelenjen a cikk (az ÉS nem szereti a fákat).
Pedig az esszé nagyon is ott van, és keményen osztogatja a tutti fruttit jobbra is, balra is. Gondolom az esszé hossza és tartalmassága az, ami a reagálást lassítja.
Be kell vallanom, hogy az első, kivonatos olvasáskori megjegyzésem, hogy az új "Bokros-csomagban" nincs elég szó arról, hogyan lesz kisebb az állami apparátus, nagyon mellé lőttem. Mea culpa.
Hiszen majd minden lényeges kérdésben (egészségügy, társadalombiztosítás, oktatás, közigazgatás és közteherviselés) Bokros igenis keményen véleményt nyílvánít, és egyből hathatós megoldásokat is javasol, amelyek között szinte mindig ott van gyógyírként a mostani állami alkalmazottak kivételes helyzetének (vagyis az közalkalmazotti jogállásnak) megszüntetése.
Nagyon helyes.
Igaza van abba, hogy most itthon túl kevesen fizetnek névlegesen túl sok adót. Azon igyekezete, hogy a minimálbért megadóztassa, pont azt szeretné elkerülni, hogy a mostani állapot, ahol 3 és fél millió munkavállalónak közel fele minimálbéren van bejelentve, állandósuljon.
Az egészségügyi leírásokkal is csak egyetérteni tudok. Bokros egyébként nem csinál mást itt, mint leírja, hogyan működnek a nyugat-európai egészségügyi biztosítók, és hogy miért is tud a rendszer alacsonyabb költségek mellett magasabb színvonalat nyújtani, vagy afelé konvergálni hosszútávon.
Nagyon megkapott a nyugdíjak kapcsán tett kijelentése, miszerint a nyugdíj megszerzett váromány, nem pedig juttatás. Vagyis, az előzőleg befizetett értékkel arányosan kapható, értéke nem növelhető politiakai indokokra hivatkozva. Ha nagyon alacsony értékű (mint az sok, a korábbi szocializmust "építő" nyugdíjas esetén így van), akkor szociális segély formájában, és csak így, növelhető a vásárlóereje.
Ami igazán megfogott az esszében, az Bokros megállíthatatlan optimizmusa annak ellenére, hogy igencsak negatív véleménnyel van úgy nagyjából mindenről, amit érint.
Az a hozzáállás, hogy a közalkalmazotti jogállást meg kell szüntetni a gyógyításban, közoktatásban dolgozóknál pont azért, hogy az alternatív finanszírozásra felállított egészségügyi biztosítók igazi versenyhelyzetet tudjanak a gyógyításban kialakítani, és a közoktatásban a felesleges, rosszul teljesítő intézményeket végre be lehessen zárni (összevonások helyett) hogy az ez elleni kényszerrel itt is versenyhelyzetet teremtsünk, minden elismerésemet elnyerte.
Figyel-e valaki a politikában? Vagy még mindig az esszét olvassák?