Érdeklődve olvastam Jakabics Gáspár írását a komment.hu-n a tanár-diák viszony kettőségéről, és a tantermekben állítólagosan fennálló egyenlőtlen küzdelemről, ahol a közvélemény szerint mostanság a tanár marad alul. Hiszen a tanulók egyre inkább tudatában vannak a jogaiknak, nem érdekli őket a kötelességeik, és maximálisan kihasználják a legújabb technológia adta előnyöket. És emiatt a tanárok úgymond hátrányos helyzetbe kerültek.
Pedig ez nincs így.
A tanárok egyáltalán nincsenek hátrányos helyzetben, hiszen a legfontosabb adu még mindig a kezükben van.Érdeklődve olvastam Jakabics Gáspár írását a komment.hu-n a tanár-diák viszony kettőségéről, és a tantermekben állítólagosan fennálló egyenlőtlen küzdelemről, ahol a közvélemény szerint mostanság a tanár marad alul. Hiszen a tanulók egyre inkább tudatában vannak a jogaiknak, nem érdekli őket a kötelességeik, és maximálisan kihasználják a legújabb technológia adta előnyöket. És emiatt a tanárok úgymond hátrányos helyzetbe kerültek.
Pedig ez nincs így.
A tanárok egyáltalán nincsenek hátrányos helyzetben, hiszen a legfontosabb adu még mindig a kezükben van. És ahhoz, hogy ezt az adut kijátszák, nem kell se mobiltelefonos videófelvétel, sem az, hogy a tanulók tudják a kötelességeiket.
Hiszen a tanárok még mindig egyedül, és teljesen személyesen határozzák meg a tanulók jegyeit, osztályzatait.
S pont ezzel tartják még mindig totális kontroll alatt a tanulók legfontosabb és legértékesebb dolgát: a jövőjüket. Gondoljunk csak bele, hogy mit is jelent ez. Egy jó (vagy rossz) tanár-diák kapcsolat lehet a megteremtője vagy kivégzője egy ígéretes karriernek, az erre épített életnek. Annak, hogy valakit felvesznek-e arra az egyetemre, főiskolába, ahova igazán menni szeretne, és nem oda, ahova majd csak eljut, mert másra már nem futotta. Vagy annak, hogy hány évet is veszít el az ember az életéből, mert egy félresikerült vizsga vagy évvégi jegy miatt tanulmányi kerülőutakra kényszerül.
Ez az, amit a mostani fiataloknak meg kell, meg kellene értenie. A jövőjük nem létezik a tanárok nélkül, az ő időnkénti jóakaratuk nélkül. Amit érdemes ápolni, karban tartani.
Az pedig, hogy a mostani fiatalság ennyire könnyedén használja a mobilját arra, hogy a tanárjait megszégyenítse, annak szerintem az fog leggyorsabban véget venni, ha a tanárok is elkezdik majd az éppen nyekegve válaszokat adó diákokat ugyanígy felvenni. Egy lépés, és a szereplés kikerül egy weboldalra, ahol a szülők elsőkézből láthatják, hogyan is alkot féltett csemetéjük a tanteremben.
A tanárok messze nem esélytelenek ma. Sőt, egy kis kreativitással többet érhetnek el, mint annak idején testi fenyítéssel. Még szerencse...
