Az Economist egyik állandó rovata, Charlemagne, aki az EU-s történésekkel szokott foglalkozni, megint megénekelte kishazánkat. Jobban mondva nem is minket, hanem az EU-s bizottsági képviseletünket.
Arról írván, hogy melyik EU-s bizottsági tag milyen és mekkora befolyással volt-van az EU működésére, elég sok szereplőből tudott Charlemagne válogatni. A legismertebben közül megemlíthetnénk Neelie Kroes-t, aki a versenyhivatal élén szabott ki milliárdos büntetéseket, vagy Joaquín Almunia-t, aki a stabilitási és növekedése paktum híres kiagyalója, vagy Ollie Rehn-t, aki az EU kibővítését vitte véghez egyrészről úgy, hogy a sokat váró és sokat magukról gondoló tagállamok sorsát tette nehézzé a formanyomtatványok ezreinek kitöltetésével, másrészt viszont pont ezen bürokrácia kiépítésével tudta a már majdnem megakadó folyamatokat (köztük a mi csatlakozásunkat is) életben tartani akkor, amikor már mindenkinek elment tőle a kedve.
De nem csak a nagy tettekkel lehet bekerülni egy Economist cikkbe.
Az Economist egyik állandó rovata, Charlemagne, aki az EU-s történésekkel szokott foglalkozni, megint megénekelte kishazánkat. Jobban mondva nem is minket, hanem az EU-s bizottsági képviseletünket.
Arról írván, hogy melyik EU-s bizottsági tag milyen és mekkora befolyással volt-van az EU működésére, elég sok szereplőből tudott Charlemagne válogatni. A legismertebben közül megemlíthetnénk Neelie Kroes-t, aki a versenyhivatal élén szabott ki milliárdos büntetéseket, vagy Joaquín Almunia-t, aki a stabilitási és növekedése paktum híres kiagyalója, vagy Ollie Rehn-t, aki az EU kibővítését vitte véghez egyrészről úgy, hogy a sokat váró és sokat magukról gondoló tagállamok sorsát tette nehézzé a formanyomtatványok ezreinek kitöltetésével, másrészt viszont pont ezen bürokrácia kiépítésével tudta a már majdnem megakadó folyamatokat (köztük a mi csatlakozásunkat is) életben tartani akkor, amikor már mindenkinek elment tőle a kedve.
De nem csak a nagy tettekkel lehet bekerülni egy Economist cikkbe.
Van ennek más módja is. Furfangos, csűrcsavaros, igazi magyar módja. Kovács László, volt gazdasági miniszterünk, az "új" magyar politikai elit egyik megtestesítője bemutatta, hogy is van ez.
Hiszen még nem is csak abba az igaz ugyan, hogy csak kétes értékeket felmutatni tudó, de legalább valamit felmutatni tudó kategórába esett Kovács, ahol volt valami ötlet, csak hát nem is volt a legjobb, és nem is lett belőle a legjobban végrehajtott indítvány.
Kovács ezt is fölül tudta múlni.
Őróla ugyanis Charlemagne csak úgy emlékezik meg, mint arról a bizottsági tagról, akinek brüsszeli munkásságának egyszerűen nincs nyoma. Ami azért nagy szó, mert évente sok ezer fa leli azért halálát, hogy az EU-s történéseket, hozzászólásokat, vitákat, egyáltalán, mindent, ami elhagzik, a bürokrácia ezen nagyszerű gépezete megőrizze.
...and Hungary’s Laszlo Kovacs (tax), who has left no trace of his passage through Brussels.
Slusszpoén meg nincs, vagy jobban mondva, kovácsi tradiciókra hivatkozva, tettrekészség és ötlet hiányában elmaradt.
