Nagyon jó előadást találtam a TED-en. Marketingről, és az általa teremtett értékről szól, amit persze nagyon sokan vitatnak.
Egy dolog azonban nagyon megragadta a képzelőerőmet. Megpedig az a fogás, amellyel Atatürk annak idején, a két világháború között Törökország megreformálása idején a fejkendő használatának vetett véget. S tette ezt nagyon hatékonyan, hiszen mostanában Törökország az egyetlen olyan ország, ahol az iszlám a fővallás, és a nők mégsem viselnek fejkendőt.
Aki utánanéz, tudja, hogy a fejkendőviseletet Törökországban soha nem tiltották be. Még ha tették is volna, akkor sem sikerült volna elérni azt, hogy a nők túlnyomó többsége ne viselje, hiszen előtte pont vallási okok miatt tették ezt.

Nos, Atatürk nem is tiltotta be a fejkendő viseletét. Hanem egy jól irányzott döntéssel kötelezővé tette a prostitáltaknak. Gondolom világos (főleg két világháborús kultúrális szemszögből nézve a dolgokat), hogy ezek után Törökországban nagyon rövid idő alatt senki sem hordott a fején kendőt.
A törvényt nem lehetett sem vallási, sem másmilyen alapon megtámadni, hiszen a Korán nem írja elő a fejkendő viselését. Azzal viszont, hogy egy nemkívánatos tevékenységet végző csoporttal társította a fejkendő viselésének tényét, Atatürk azonnyomban elérte, hogy a többség ne akarja viselni.
Brilliáns ötlet, a marketing megfelelő használatának egyik legjobb példája.